Megkezdődött az áttörés

Folyamatosan és következetesen fejleszti tisztán elektromos hajtású városi autóbuszait az MAN, így az elmúlt hónapokban több lényeges újdonsággal is szolgáltak a Lion’s City E modellek. Ezzel összhangban pedig a megrendelések is elkezdtek gyarapodni ezekre a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású járművekre. Úgy tűnik, hogy az oroszlános márka villanybuszai elérkeztek a piaci áttörés pontjához.

Közzétéve:

Tavaly október óta sorozatgyártásban születnek a Lion’s City E szóló autóbuszok Lengyelországban, az MAN starachowicei üzemében. Újabb mérföldkőnek számít, hogy nemrég megkezdték a csuklós elektromos buszok szériagyártását is. A termelést pedig az teszi igazán különlegessé és izgalmassá, hogy ezek a villanybuszok azonos gyártósoron készülnek a belső égésű motorral ellátott testvéreikkel. Ugyanis csupán a vázszerkezetük 30–40 százalékban különbözik a hagyományos hajtású modellekétől, az elektromos hajtáslánc az akkumulátorokkal és az egyéb nagyfeszültségű részegységekkel együtt pedig teljesen más technikát képvisel. Sőt, már az első MAN Lion’s City 18 E csuklós buszok üzemeltetői tesztelése is elindult Köln, illetve Barcelona városában. Ezek célja, hogy az oroszlános gyártó szakemberei a mindennapos gyakorlati tapasztalatok alapján folyamatosan továbbfejleszthessék a már sorozatgyártású elektromos modelleket.

Hatótávrekord

Ezeknek a kitartó fejlesztéseknek az eredménye az is, hogy hitelesített hatótávrekordot döntött május közepén egy MAN Lion’s City 12 E modell. A szóló elektromos busz München utcáin valós forgalmi körülmények között 24 óra alatt nem kevesebb mint 550 kilométert tett meg egy teljes feltöltést követően. A járművet az MAN ProfiDrive csapat tapasztalt oktatói a müncheni közlekedési vállalat két enyhe domborzatú járatán, átlagos időjárási viszonyok mellett, részleges műterheléssel tesztelték, és az életszerűség kedvéért az út során minden megállóhelyre beálltak. A mérést a TÜV Süd szakemberei hitelesítették többek között a töltőcsatlakozó fedelének leplombálásával. Az 550 kilométer hatótávolság azt jelenti, hogy ezek az elektromos városi buszok már az esetek 99 százalékában elvileg akár ma kiválthatnák dízelüzemű társaikat. Egyébként a gyártó még kevésbé ideális üzemelési körülmények között és az élettartama végéhez közeledő akkumulátorcsomaggal is legalább 270 kilométer hatótávot ígér, ami még mindig megfelel az MAN ügyfeleinél a járatok közel kilencven százalékának teljesítéséhez.

Záporozó megrendelések

Az üzemeltetői igényeknek egyre jobban megfelelő műszaki paraméterek és megoldások pedig egyre több megrendelést eredményeznek. A teljesség igénye nélkül, íme, néhány példa ezekre. Nürnberg közlekedési vállalata 28 Lion’s City 18 E modellt rendelt, miután korábban átvett 11 Lion’s City 12 E autóbuszt. Svédország egyik legnagyobb egyetemvárosa, Uppsala 12 elektromos csuklós példány leszállítására szerződött az MAN vállalattal, ráadásul további 45 csuklós és 20 szóló modellre nyújtott be 2023-ig lehívható opciót. Továbbá Koppenhága 25, Malmö 22, míg Luxemburg négy Lion’s City 12 E buszra adott le megrendelést a közelmúltban. Hazai vonatkozásban pedig fontos megemlíteni, hogy Kaposvár közlekedési vállalata idén augusztusban egy hónapig tesztelt egy Lion’s City 12 E modellt, feltételezhetően egy későbbi beszerzési döntés előkészítéseként. Mindez azt mutatja, hogy az MAN tisztán elektromos hajtású buszaira idén Európa-szerte ugrásszerűen megnőtt a kereslet.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…

Jó hírek Göteborgból

Csak úgy repkednek a milliók és a csillagok a Volvo Trucks legújabb modelleiről érkezett hírekben. A Közép-Európa egyik legnagyobb kis- és nagyhaszonjármű-bérbeadó vállalata, a VIARENT kínálatban is közkedvelt márka újabb és újabb sikerekről számolhat be…