Padlógázzal a fenntarthatóság útján

Számos újdonsággal várja az MAN teherautó-kínálata, a TG-család a 2024-es modellévet. Ezek elsősorban az üzemanyag-fogyasztás csökkentését és a biztonság növelését célozzák a fenntarthatóság jegyében.

Közzétéve:

Mostanság a gépjárműgyártók fejlesztéseiben központi szerepet kap a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ami az üzemanyag-fogyasztás mérséklésével érhető el. Ennek megfelelően az MAN már a tavalyi IAA haszonjármű-kiállításon bemutatta a továbbfejlesztett D26-os motorját, amely mindegyik változata esetében 10 lóerővel nagyobb teljesítményt és 50 newtonméterrel nagyobb nyomatékot nyújt kisebb üzemanyag-fogyasztás mellett. Ezt egészítik ki a teljesen új fejlesztésű hajtott tengelyek, amelyek kisebb tömegükkel és csökkentett súrlódású hajtóműolajukkal járulnak hozzá a gázolajigény csökkentéséhez. Az MAN EfficientCruise, vagyis a domborzathoz előrelátón igazodó sebességszabályzás hatékonyságát az új PredictiveDrive funkció fokozza, amely a hajtáslánc áttételezésének megfelelően határozza meg az optimális sebességet és a motor munkapontját az adott szakaszokon, méghozzá már 30 kilométer/óra sebességtől.

Ezekhez társulnak még az oldalsó és a tetőlégterelőket megtoldó rugalmas elemek, valamint a szélvédő körüli módosítások a kedvezőbb aerodinamika érdekében. Mindezek összesen akár hat százalékkal is csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást. A TGL és a TGM típushoz pedig megjelent egy új sebességváltó. Az MAN PowerMatic egy hidrodinamikus tengelykapcsolóval ellátott bolygóműves, nyolcfokozatú automatikus váltó, amely a kopásmentes elindulással és a dinamikus gyorsulással városi alkalmazásokhoz vagy akár tűzoltójárművekhez is ideális. Továbbá már a TG-család mindegyik típusához elérhető az új akkumulátorfelügyelő rendszer, míg a gyárilag rendelhető felépítmények kínálata a Meiller TRIGENIUS billenőplatóval bővült.

Biztonságos megoldások

Az oroszlános márka fejlesztői a biztonság fokozására is nagy hangsúlyt fektettek. A TG-család egyik legfontosabb újdonsága a FrontDetection rendszer, amely elinduláskor és tíz kilométer/óra sebesség alatt fény-, illetve hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a jármű előtti holttérben tartózkodó gyalogosra vagy kerékpárosra. A harmadik generációs automatikus vészfékrendszer újdonsága, hogy tíz kilométer/óra felett az oldalról érkező és rövidesen a jármű útját keresztező közlekedőket is érzékeli, amire a vezető figyelmeztetésével vagy szükség esetén vészfékezéssel reagál.

A továbbfejlesztett MAN AttentionGuard éberségfigyelő már folyamatosan figyeli a jármű iránytartása, illetve a kormánymozdulatok alapján a járművezető aktivitását, és így a sáv széleinek érintése nélkül is felszólíthatja a vezetőt, hogy tartson pihenőt. Továbbá, ha a gépkocsivezető kikapcsolja az adaptív sebességtartó automatikát és a követési távolság a törvényileg előírt érték alá csökken, akkor a rendszer figyelmezteti a ráfutásos ütközés veszélyére. Az MAN teherautók számos biztonsági vezetéstámogató rendszerének beállítását pedig jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja, hogy ezek immár egyetlen gombnyomással közvetlenül elérhetők a műszerpanel menüjében. Szintén újdonság, hogy az abroncsnyomás-figyelő a gumik hőmérsékletét is mutatja.

Így könnyebben megy a munka

Mindemellett számos újítás megkönnyíti a járművezetők mindennapos munkáját. Ilyen például a táblafelismerő rendszer, amely az adott útszakaszon érvényes korlátozásokat megjeleníti a műszerpanelen, valamint a mostantól alapfelszerelésnek számító tolatássegítő kamera. Hasznos újdonság továbbá, hogy a nyeregszerkezetnél elhelyezett érzékelők jelei alapján a műszerpanel kijelzőjén ellenőrizhető a vontató és a félpótkocsi megfelelő összekapcsolódása.

Új, ergonomikusabb távirányító segíti a szintezést, és már a multifunkciós kormánykerékről a műszerpanel menüjében is kezelhetők a légrugós felfüggesztések funkciói. Sőt, a hangvezérléshez az angol és a német mellett mostantól további 28 nyelv áll rendelkezésre, amelyek a RIO rendszeren keresztül ingyenesen letölthetők a járművekre. Emellett egyébként lényegesen kibővítették a távolról letölthető járműfunkciók választékát is. Három éven belül tehát a második átfogó újdonságcsomagját kapta meg az új TG-család, ami jól mutatja, hogy az MAN valóban nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságot elősegítő folyamatos fejlesztésekre.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Rekordtáv hidrogénnel

Sikeresen áttörte az üzemanyagcellás nehéz-teherautók hatótávolságának ezer kilométeres lélektani határát a Mercedes-Benz GenH2 prototípus. A folyékony hidrogénnel hajtott nyerges szerelvény negyven tonna összgördülőtömeggel egészen pontosan 1047 kilométert tett meg Wörth és Berlin között feltöltés nélkül,…

Lakóautó a jövőből

Már több mint negyedmillió California modell értékesítésével tette le a névjegyét a Volkswagen Haszonjárművek a lakóautók piacán. Most pedig a California Concept tanulmánnyal bemutatja, hogyan képzeli el a kishaszonjárműből kialakított kempingautók jövőjét. Nemcsak hajtásláncával és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra