Pillantás a jövőbe

Napjainkban a haszonjárműiparban három terület mozgatja leginkább a fenntartható jövőt célzó fejlesztéseket: a tisztán elektromos hajtás a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért, az önvezetés a közlekedésbiztonság fokozása érdekében és a digitalizáció a hatékonyabb üzemeltetés támogatására. Ezek közül az első kettőt a Freightliner nemrég bemutatott eCascadia tanulmányvontatója most először egyszerre vonultatja fel, így az izgalmas csőrös cirkáló jól demonstrálja, hogy holt tart jelenleg a Daimler Truck a műszaki innováció terén.

Közzétéve:

Egyértelműen azt a célt tűzte ki a Mercedes-Benz nehézhaszonjárműveket is gyártó Daimler Truck, hogy vezető szerepet töltsön be a fenntartható közlekedésre való átállásban. Ennek jegyében mutatta be most a vállalat az akkumulátoros elektromos hajtással és a Torc Robotics legkorszerűbb, 4-es szintű önvezetésével ellátott Freightliner eCascadia tanulmányjárművet. Ez az önvezető rendszer a közeljövőben egy olyan moduláris platformmá alakítható, amely rugalmasan használható majd különféle alkalmazású tehergépkocsikban.

A jelenlegi tervek szerint pedig nem is kell sokat várni erre, ugyanis a Daimler Truck az Egyesült Államokban szeretné már 2027-ben bevezetni a piacra a 4-es szintű önvezetésre képes teherautókat. Ezek eleinte még hagyományos hajtásláncokkal készülnének, ám a későbbiekben kiterjesztenék az önvezetést az elektromos modellekre is. Ezek alkalmazási lehetőségeit pedig flottaüzemeltető ügyfelek bevonásával is teszteli majd a gyártó.

Két világ legjavát egyesíti

Az akkumulátoros elektromos hajtású Freightliner eCascadia 2022-ben került sorozatgyártásba, és azóta már több mint hatmillió mérföldet, azaz tízmillió kilométert futott több mint 55 amerikai flottánál valós üzemelési körülmények között. Akkumulátorcsomagja másfél óra alatt feltölthető 80 százalékos szintre, hatótávolsága pedig kiviteltől függően 250, 350 vagy 370 kilométer is lehet. Az eCascadia mozgatásáról a hatékony és megbízható Detroit ePowertrain hajtáslánc gondoskodik, emellett szériafelszerelése az ötödik generációs automatikus vészfékrendszert is magában foglaló Detroit Assurance biztonsági csomag.

A 2015 óta fejlesztett önvezető rendszert pedig úgy alakították ki, hogy a kis nappali fülkével ellátott eCascadia modellekbe is beépíthető legyen. A Daimler Truck North America mérnökcsapata egy korszerű léghűtéses rendszert is kifejlesztett az önvezetést vezérlő számítógép számára a megfelelő hűtés biztosítása érdekében. Egyedi szoftver szolgál az önvezető rendszer kezelőfelületeként, amely visszajelzéseket is ad a jármű állapotáról. A kamerákat, lidarokat és radarokat rögzítő tetőkonzol saját tervezésű burkolata pedig az aerodinamika javításán túl jobb védelmet nyújt ezeknek a berendezéseknek a sérülésekkel és az elkoszolódással szemben. Míg a rendszer folyamatos, hatékony és biztonságos működéséről négy 12 voltos kiegészítő akkumulátor gondoskodik.

Ígéretes lehetőségek

A Daimler Truck jelenleg olyan alkalmazási területeken teszteli az önvezető eCascadia tanulmányvontatót, ahol a szerelvény logisztikai központok között, autópályákon közlekedik. Ha a későbbiekben az önvezető teherautók fogadására alkalmas logisztikai központokat megfelelő töltőinfrastruktúrával látják el, akkor a járműveket a rakodás ideje alatt tölteni is lehet, ami fokozza a hatékonyságukat. Mindezeket a lehetőségeket kiaknázva a Daimler Truck azzal számol, hogy az önvezető tehergépkocsik már 2030-ra hárommilliárd euró árbevételt és több mint egymilliárd euró adózás előtti eredményt hozhatnak a konyhára. Ha pedig emellett még elektromos hajtásúak is, akkor a gazdasági mellett környezetvédelmi előnyöket is nyújthatnak.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…