Reflektorfényben az elektromos MAN haszongépjárművek

Ezúttal is számos újdonsággal érkezett az MAN a hannoveri IAA haszonjármű-kiállításra. Sok egyéb innováció mellett a középpontban egyértelműen az elektromos hajtású kishaszongépjárművek, tehergépkocsik és autóbuszok álltak.

Közzétéve:

MAN XLION

Szokás szerint több ezer négyzetméteren terült el az MAN kiállítói területe, ahol teljes haszongépjármű-kínálatát felvonultatta. Ami a sorozatgyártású MAN nagytehergépkocsikat illeti, eget rengető újdonsággal nem találkozhattak a látogatók, azonban az XLION koncepcióval igen, amelyet a járművek ajtaján látványos felirat hirdetett. Az XLION nem más, mint egy teljes körű felszereltségi és szolgáltatási csomag a TGX, a TGS, a TGM és a TGL számára, ahol az X betű az extrém rövidítése. Ezenkívül újdonságként jelent meg a kamerás jobb oldali holttérfigyelő rendszer, valamint a vadonatúj, csúcsszínvonalú műszaki megoldásokat felvonultató D15-ös dízelmotor immár tehergépkocsikba is bekerül, váltva a D20-ast.

Kamerás holttérfigyelő rendszer

A jövő technológiái tehergépkocsik számára

Legnagyobbat tehát az MAN CitE tanulmányjármű leleplezése szólt az MAN standján. A 15 tonnás, elektromos hajtású városi elosztó-tehergépkocsi egyik különlegessége a teljesen újragondolt járművezetői munkahely. Könnyű a beszállás az alacsonypadlós fülkébe, még könnyebb az átjárás belül, sőt, a raktérbe is beléphet a vezető a fülkéből, a digitális műszerpanel pedig minden információt megfelelően mutat. A biztonságos manőverezést 360 fokos szögű madártávlati kép, illetve további kamerák segítik. A teljesen elektromos hajtással legalább száz kilométer a hatótávolság.

MAN CitE

Ez a különleges koncepció még távol áll a sorozatgyártástól, az elektromos hajtású eTGM 6×2 azonban két év múlva piacra kerülhet, már az üzemeltetői tesztek folynak különböző felépítményekkel Ausztriában. A fülke alatt és az alvázon oldalt elhelyezett akkumulátorokkal a hatótávolsága elérheti a 180 kilométert, ami legtöbbször elegendő egy napra a városi elosztófeladatok, illetve hulladékgyűjtés során. A jármű 264 kilowattos (359 lóerős) villanymotorja 3100 newtonméter forgatónyomatékot küld a hátsó kerekekhez.

MAN eTGM

Továbbá az MAN beszámolt arról, hogy Németországban már közúti forgalomban teszteli az önvezető konvojozást a DB Schenker logisztikai vállalattal együttműködve. Az aFAS projekt keretében pedig egy önvezető MAN TGM 18.340 modellel kísérletezik a gyártó, amely az autópályákon a közútkarbantartókat hátulról biztosító tehergépkocsiként halad. Így nincs szükség gépkocsivezetőre a fülkében, aki egyébként igen nagy veszélynek lenne kitéve.

Még sokoldalúbb kishaszongépjárművek

Nemrég vezették be a piacra az MAN TGE kishaszongépjárművet, mégis számos újdonságot vonultatott fel az IAA-n. Már automatikus sebességváltó és gyári összkerékhajtás is szerepel a kínálatában, továbbá 5,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeggel is készül. Ezenkívül bemutatkozott a már sorozatgyártású eTGE 4.140 tisztán elektromos hajtású modell, 11 köbméteres rakterű zárt furgonként. Háromfázisú szinkronmotorjának csúcsteljesítménye száz kilowatt, míg forgatónyomatéka 290 newtonméter. A 36 kilowattórás lítiumion-akkumulátorcsomaggal a jármű hatótávolsága elérheti a 160 kilométert, a teljes feltöltés fali töltőről 5,5 órát, gyorstöltéssel nyolcvan százalékosra pedig 45 percet vesz igénybe. A modell 3,5 vagy 4,25 tonna össztömegű változatban rendelhető, 1,0, illetve 1,75 tonna hasznos teherbírással.

MAN eTGE

A TGE persze nemcsak kisáruszállítóként, hanem minibuszként is sokféle változatban áll az ügyfelek rendelkezésére. Az exkluzív belső kialakítású TGE Combi Shuttle modellt az MAN egyedi átépítésekkel foglalkozó részlege, a Bus Modification Center készíti. A 7,39 méteres TGE 5.180 modellen alapuló TGE Intercity pedig 15 utasülésével menetrend szerinti járatokhoz ideális.

Autóbuszok alternatív hajtással

A nagyobb városi buszokkal kapcsolatban egy vadonatúj fejlesztésű gázmotort ismerhettek meg az IAA látogatói. Ráadásul ez az alternatív erőforrás az MAN EfficientHybrid modullal is társítható a még csendesebb, gazdaságosabb és tisztább üzemelés érdekében. A soros, hathengeres, 9,5 literes gázmotor 276 és 316 lóerő teljesítményszintekkel választható, amelyek legnagyobb forgatónyomatéka 1200, illetve 1400 newtonméter.

Lion’s City

Lion’s City belső tér

Emellett a Lion’s City városi busz tisztán elektromos hajtású változata is a nagyközönség elé állt, egyelőre még prototípusként. A szóló kivitelt egy, míg a csuklóst két villanymotor hajtja, a szólóban a motor folyamatos teljesítménye 160, csúcsteljesítménye pedig 270 kilowatt. A tetőre szerelt akkumulátorcsomag kapacitása 480, illetve 640 kilowattóra, így kétszáz kilométeres hatótávolság is elérhető. Telephelyi töltővel a szóló buszok három, a csuklósok négy óra alatt teljesen feltölthetők.

A maga nemében az is alternatívnak számít, hogy immár a ZF EcoLife Coach hatfokozatú, bolygóműves automatikus sebességváltó is rendelhető az MAN és a NEOPLAN távolsági buszaiba. Bizonyos felhasználási területeken ugyanis ez az előnyösebb választás, például ahol gyakori megállással és elindulással üzemelnek a buszok, sokat kell gyorsítani, lassítani és váltani, valamint nem halad tartósan nagy sebességgel a jármű. Ilyenek a városi transzferek, a városnézések és a hegyvidéki kirándulások.

Mindezen izgalmas termékújdonságok és a jövő technológiáit előrevetítő hajtási megoldások mellett a digitalizáció és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások terén is sok érdekességgel várta az érdeklődőket az MAN a standján.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Előny a négyzeten

Már ma is többféle tisztán elektromos zárt furgon sorakozik a VIARENT bérautó-kínálatában, a bérautók specialistája azonban hallgatva az idők szavára tovább bővíti villanypalettáját. Feltétlenül érdemes hát végiggondolni, vitathatatlan környezetvédelmi erényeik mellett milyen gazdaságossági előnyökkel szolgálhatnak…

Globális játékos

Kőkemény pickup, elnyűhetetlen terepjáró, masszív és megbízható teherautók. Ennyi? Korántsem! Noha a Delta-Truck Kft. palettájára tekintve is egyből látható, hogy az Isuzu márka Európában közismert kínálata sem éppen szűkös – a több mint kilencven esztendős…

Nehézsúlyban is biztonságosan

Hatalmas kerekeken és súlyos rakományokkal robogó, leginkább tehervonatra emlékeztető kamionkonvojok – és napi szinten súlyos balesetek. Ki ne rettent volna már meg egyszer-egyszer a szemből elhúzó vagy épp közvetlenül mellettünk dübörgő, negyventonnás szerelvényektől? Miután az…

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…

Kishaszonjárművel is biztonságban

Korunk kaotikus közlekedési viszonyait nap mint nap megtapasztalva aligha meglepő, ha vonakodva adjuk fel modern személyautóink biztonságát. Amennyiben egy impulzusos bútorvásárlást követően magánemberként egy ismeretlen bérelt kishaszonjárműbe kell pattanni, akkor sem szeretnénk lemondani erről a…