Sikerek a nehéz időkben is

Napjainkban a koronavírus-járvány miatti viszontagságos körülmények között ritkán hallani sikeres piaci eredményekről. A Delta-Truck cég­csoport vezetése azonban egy­ér­tel­mű­en sikerként könyveli el, hogy az idei év első háromnegyedében számottevően tudta növelni a Ford Trucks te­her­gépjárművek ma­gyar­or­szá­gi piaci részesedését. Ezenkívül a Delta-Truck által képviselt pótkocsimárkák is jól teljesítettek, valamint jelentősen nőtt az igény a járműbérlés iránt.

Közzétéve:

Akárcsak az összes nagy haszonjárműgyártó, úgy a Ford Trucks működésére is jelentős hatással volt a koronavírus-járvány miatt világszerte kialakult helyzet. Hirtelen a Ford Trucks tehergépkocsik iránt is megcsappant a kereslet, de Törökországban viszonylag hamar erősödésnek indult a piac, így az ott működő gyárat csak egészen rövid időre kellett leállítani. Ugyanakkor a vállalat logisztikai, vagyis ellátási és elosztási rendszere folyamatosan működésben maradt az általános biztonsági intézkedések betartása mellett. A távolságtartáson és a szigorú higiéniai módszereken túlmenően az irodai alkalmazottak fele otthon végezte a munkáját, míg a bent dolgozók gyáron belüli mozgását vonalkódos rendszerrel ellenőrizték. Alternatív tevékenységként pedig a gyár megkezdte plexivel ellátott arcvédő eszközök termelését az egészségügy számára. A Ford Trucks hálózata is kiválóan helytállt a legturbulensebb időszakban is, hiszen folyamatosan rugalmas és hatékony támogatást nyújtva segítette az ügyfelek üzletmenetét.

Kisteherautó bérlés

Erősödik a Ford Trucks

Ennek a kiterjedt és jól szervezett hálózatnak a részeként a Delta-Truck Kft. is mindvégig változatlan nyitvatartási idővel állt ügyfelei rendelkezésére, természetesen az összes bevett biztonsági intézkedés mellett. Ezek között még az ózonos fülkefertőtlenítés is szerepelt. A piaci reakcióit illetően megfigyelhető volt, hogy az általános gazdasági bizonytalanság hatására az üzemeltetők a kedvezőbb ár/érték arányú megoldásokat részesítették előnyben. Ennek eredményeként a Ford Trucks márkának az erőteljes visszaesést mutató piaci környezetben is növekedett a részesedése. Így az idei év első tíz hónapjában 4,5 százalékos részt foglalt el a piacon a tavalyi esztendő ugyanezen időszakának 3,7 százalékos értékével szemben. A Delta-Truck Kft. vezetésének várakozásai szerint az év végére a több mint negyven százalékkal visszaeső, vagyis nagyjából 2700 új nehéz-tehergépjármű forgalomba helyezését eredményező piacon a Ford Trucks márka akár öt százalék fölé is növelheti a részarányát. Ehhez a cég új kampánya is hozzájárulhat majd, amely az after sales irányából nyújt még erősebb támogatást az ügyfeleknek. Emellett a járműbérlés iránt növekvő igény is javította a Delta-Truck cégcsoport üzletmenetét.

Átrendeződés a pótkocsik piacán

A Delta-Truck Kft. a Ford Trucks tehergépjárművek mellett a Benalu, a Kögel, a Lamberet és a Mega pótkocsik magyarországi hivatalos importőreként is tevékenykedik. Ezzel az igen széles kínálatot nyújtó termékportfólióval a cég sikeresen megtartotta összesített részesedését a hazai pótkocsipiacon, amely szintén közel a felére csökkent idén a tavalyi év hasonló időszakához képest. A fuvarpiaci változásokat követve a függönyponyvás kivitelek rovására nőtt a speciálisabb, különösen a hűtős pótkocsik részaránya a piacon. Akárcsak a járműbérlésé a lízinggel szemben, hiszen ez egy hatékony eszköz az ügyfeleknek működési kockázataik mérsékléséhez ebben a bizonytalan gazdasági környezetben. A Delta-Truck tehát több tekintetben is sikereket tud felmutatni az idei év nehézségei közepette.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…

Itt a megoldás?

Újabb „varázsszó” – pontosabban rövidítés – tűnt fel az elmúlt bő másfél évtized során a fuvarozás horizontján napjaink égető problémáinak megoldására. A HVO üzemanyagok, azaz a hidrogénezett növényi olajok máris sokat ígérnek, ám egyelőre keveset…

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív…

Ahol a csillagok születnek

Jelentős évfordulót ünnepelhettek a Rajna mentén: hatvan éve, 1965 júliusában gördült ki az első teherautó a VIARENT bérautókínálatának is méltán népszerű márkája, a Mercedes-Benz wörthi gyárából. A gigantikus üzem napjainkra már számos modellsorozat szülőhelyeként írta…

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében…