Sokoldalú forradalmár

Megszokhattuk a Volkswagen márkától, hogy időnként igen hangsúlyosan leteszi a névjegyét a járműipar asztalára, nem ritkán egy-egy teljesen új elgondolású, kategóriateremtő típussal. Gondoljunk csak a Bogárra, a Golfra vagy a Transporterre! Erősen úgy fest, hogy az ID. Buzz, illetve az ID. Buzz Cargo folytatja ezt a sikersorozatot. Sokoldalú alkalmazhatóságán bizonyára nem múlik majd, hiszen máris egy sor különleges kivitelt bemutattak ebből az elektromos kishaszonjárműből.

Közzétéve:

Nem veszi félvállról a Volkswagen Haszonjárművek a villamosítás korszakának beköszöntét, hiszen a nagy gyártók között egyedülállóan egy teljesen önálló típussal rukkolt ki, amelyet már eleve tisztán elektromos hajtásúnak terveztek. Ám a személyszállító ID. Buzz és a kisáruszállító ID. Buzz Cargo nemcsak műszakilag különleges, hanem külső-belső megjelenésében is. Formavilága az ős-Transportert idézi, jól tükrözve a gyártó szándékát, hogy meghatározó szerepet játsszon az elektromos kishaszonjárművek piacán. Csakhogy egy ennyire racionális szempontok által vezérelt szegmensben a stílus és a műszaki tartalom önmagában még nem elég. Elengedhetetlen a változatos felhasználhatóság, azaz a könnyű átalakíthatóság és sokoldalú felépítményezhetőség is. Erre mutatnak kiváló példákat az alábbi modellek.

ID. Buzz Flex-Cab kombi

A Snoeks holland felépítményező cég személyszállításra alakított ki egy ID. Buzz Cargo furgont. Az ötüléses ID. Buzz Flex-Cab így igazából egy elektromos hajtású Caravelle modellnek is tekinthető. A háromfős hátsó üléspad hosszirányban kétféle helyzetben is rögzíthető a kívánt lábtérméretnek megfelelően vagy teljesen előredönthető, méghozzá gombnyomásra, elektromos mozgatással. Ezáltal a jármű áru-, illetve csomagszállításra is alkalmas, így kiválóan megfelel transzferbusznak, taxinak, közösségi mikrobusznak vagy kisiparosok vegyes használatú járművének.

ID. Buzz sürgősségi orvosi autó

A Bösenberg német felépítményező már-már sorozatgyártásra kész sürgősségi orvosi autót varázsolt az ID. Buzz modellből. A legfeljebb három személynek helyet adó jármű rakterének átalakításához egy moduláris rendszert fejlesztett ki a Bösenberg, így az alapjármű minimális módosításaival beépíthető az összes felszerelés és különleges berendezés. A koncepció a külön akkumulátorról működő megkülönböztető jelzés részegységeit is magában foglalja.

ID. Buzz Cargo dobozos felépítménnyel

A Veth Automotive cég dobozos felépítménnyel látta el az ID. Buzz Cargo modellt, ezáltal az eredetileg 3,9 köbméteres raktérkapacitását 6,0 köbméterre növelte meg, amihez 680 kilogramm hasznos teherbírás társul. A doboz két oldalára és hátuljára igény szerint mélyre nyúló lengőajtók, tolóajtók vagy rolóajtók is kerülhetnek, így például a kézbesítők bármelyik irányból könnyen hozzáférhetnek a csomagokhoz. Ugyanakkor a felépítményen bőven kínálkoznak nagy, sima felületek a céges feliratok, dekorációk elhelyezéséhez. A raktérben pedig csúszásgátló padozat gondoskodik arról, hogy menet közben a csomagok ne járjanak önfeledt táncot.

ID. Buzz Cargo hűtőautó

Hűtős furgon is kialakítható az ID. Buzz Cargo modellből, példázza kiválóan a Wükaro német cég munkája. A járművet kifejezetten városközpontokban végzett elosztófuvarozásra, illetve hűtött áruk kézbesítésére alkották meg. A tisztán elektromos hajtáshoz igazodva persze a tetőn elhelyezett lapos hűtőaggregát is elektromos működtetésű, és a mennyezetre szerelt párologtató is meglehetősen lapos kivitelű. A 230 voltos aggregáthoz szintén helytakarékosan a padlóba építve négy lítiumion-akkumulátor és egy inverter is tartozik, így a rendszer akár nyolc órán keresztül a járműtől függetlenül is működhet. Természetesen a raktér előre lehűthető, amíg az ID. Buzz Cargo a töltőhöz csatlakozik. A különleges hűtőkocsi hasznos teherbírása 390 kilogramm, ami online rendelt ételek kiszállításához vagy egy fagylaltosautónak általában elegendő.

ID. Buzz Cargo műhelykocsi

A Miele különleges igényeinek megfelelően a Volkswagen Haszonjárművek a Würth vállalattal közösen már műhelykocsit is készített az ID. Buzz Cargo modellből. A Miele arculatához illeszkedő színű, paprikavörös furgon rakterét a szerelők elvárásainak megfelelően bepolcozták, a fülkében pedig a középkonzolhoz egy lehajtható asztalt erősítettek például az adminisztrációs feladatok kényelmes elvégzéséhez.
Már ez az öt kishaszonjármű is jól mutatja, hogy célirányos átalakításokkal, illetve berendezésekkel mennyire sokszínűen alkalmazható a Volkswagen Haszonjárművek korszakalkotónak szánt újdonsága, az ID. Buzz, illetve ID. Buzz Cargo.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindent tud, amit a nagyok

Egyszerre menthet életeket, növelheti a járműkihasználást, fokozhatja a szállítmányozás gazdaságosságát és kímélheti a környezetet. Mi az? Napjaink fuvarozásának egyik legizgalmasabb találós kérdésére egyértelműen az önvezető kamion a válasz. A mesterséges intelligencia alkalmazásának óriási kihívása minden…

(Még mindig) nem ismernek lehetetlent

Újabb izgalmas összeállítással jelentkezünk a Broshuis ügyfeleinek kiszállított speciális pótkocsikról. A kampeni tervezők ezek révén is igazolták, hogy aligha ismernek lehetetlent. Ezúttal is nagy szakértelemmel és tapasztalattal, mi több elegánsan abszolválták a legkülönlegesebb kihívásokat. A…

Még távolabbra, még dinamikusabban

Csomagkézbesítés? Mesteremberek munkaeszköze? Szervizautó? Netán mobil élelmiszerbolt, esetleg személyszállító transzferjármű? Mindegyik! A Mercedes-Benz eVito – a VIARENT flottájában is népszerű eSprinter közkedvelt „kis testvéreként” – tisztán elektromos hajtásrendszerével is sikerrel találta meg helyét a nagyvárosok…

Szelek szárnyán

Kicsivel nagyobb lett, maradhat? De még mennyire! Mintegy 24 centiméterrel megnyújtott orrkialakításával a Volvo FH Aero optimálisan használja ki az Európai Unió járműhosszúságra vonatkozó, új szabályzása adta lehetőségeket. A Volvo FH – a VIARENT flottájának…

Csak stílusosan!

Praktikusak, gazdaságosak és strapabírók – lehetnek azonban emellett karakteresek is? Mi az hogy! Stílusos különlegességekkel rukkoltak elő a VIARENT kínálatának népszerű tagja, a Citroën Jumpy tervezői: speciális újdonságuk a márka legendás H-modelljét idéző külsővel érkezik.…

MI itt, MI ott – MI mindenütt!

Aligha újdonság, hogy napjainkban a mesterséges intelligencia (MI) szédületes tempóban tör mindenüvé utat magának. Különösen is sikeres a gépi tanulásként ismertté vált ága. Miért lenne ez másként a közúti áruszállítás brutális adatmennyiséget produkáló üzeme során?…