Teljesen elektromos kiszolgálás

Több szempontból is különleges üzemanyag-szállító szerelvény állt üzembe a stuttgarti repülőtéren. Egyrészt a Mercedes-Benz eEconic nyerges vontató az alacsonyra süllyesztett fülkéjével jól elfér a repülőgépek szárnya alatt, tisztán elektromos hajtásával pedig helyileg nulla károsanyag-kibocsátással működhet. Másrészt az Esterer félpótkocsi akár 40 ezer liter üzemanyaggal is feltölthető, míg elektromos hajtású szivattyúja közvetlenül a vontató akkumulátoraiból kapja az energiát.

Közzétéve:

Triplán úttörőnek számít ez az üzemanyag-szállító szerelvény, hiszen a nyerges vontatója az első olyan repülőtéri üzemanyag-szállító jármű, amely a Daimler Truck valamelyik sorozatgyártású, tisztán elektromos hajtású típusán alapul, a félpótkocsija az Esterer első teljesen elektromos tartányos járműve, valamint ez a stuttgarti repülőtér első ekkora kategóriájú, teljesen elektromos működésű üzemanyag-szállító eszköze. A villanymotoros hajtás persze nemcsak a helyileg nulla károsanyag-kibocsátás, hanem a kisebb zaj- és hőkibocsátás miatt is előnyös ezen az alkalmazási területen a jármű közelében dolgozó személyzet számára. Mindemellett az 50 tonna legnagyobb megengedett össztömeg is különlegessé teszi ezt a szerelvényt.

Kedvező kezdeti tapasztalatok

Az üzemeltető, vagyis a Skytanking regionális vezetője már arról is beszámolt, hogy gördülékenyen sikerültek az első tesztek az új üzemanyag-szállítóval. A szerelvény az akkumulátorok töltése, a kerozinfeltöltés és a repülőgépek tankolása során is egyszerűen és biztonságosan kezelhető. Az eEconic az akkumulátorcsomag nagy kapacitásának köszönhetően legalább egy napot végigdolgozhat köztes rátöltés nélkül. Az Esterer tartányos félpótkocsijából a percenként 1500 literes átfolyási kapacitás eredményeként akár húsz perc alatt is megtankolható egy átlagos méretű utasszállító gép.

Továbbá az eEconic csupán 2,8 méter teljes magasságának köszönhetően a jármű teljesen beállhat a repülőgépek szárnya alá, így a személyzet közvetlenül a szárnyakba épített üzemanyagtartályok alatt tartózkodhat a tankolás során. A nagy üvegfelületek, az alacsony üléshelyzet és a teljes magasságában üvegezett jobb oldali ajtó pedig rendkívül jó kilátást biztosít a járművezetőnek, amikor a forgalmas repülőtéri előtéren közlekedik. Az olyan korszerű vezetéstámogató rendszerek, mint az ötödik generációs automatikus vészfékrendszer, szintén jó szolgálatot tehetnek a sűrű reptéri forgalomban.

Mintaprojekt

Mindezeknek köszönhetően az új üzemanyag-szállító szerelvény munkába állítása fontos mérföldkő a stuttgarti repülőtér életében. A létesítmény vezetősége ugyanis célul tűzte ki, hogy 2040-re teljesen megszűnteti a közvetlen üvegházgáz-kibocsátását, 2030-ra pedig klímasemlegessé teszi a repülőgépek teljes földi kiszolgálását. Ennek érdekében hamarosan az utasszállító buszokat és a csomagszállító vontatókat is akkumulátoros elektromos járművekre cserélik majd a Finalize! projekt keretében. Ezzel a stuttgarti repülőtér más repülőterek, sőt, más iparágak számára is követendő példát mutat.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…