Több mint villanyfurgon

Rohamléptekkel halad a Mercedes-Benz a legkülönfélébb kategóriájú haszonjárművei villamosításának útján a kishaszonjárművektől a nehéz-tehergépkocsikon át az autóbuszokig. Immár a méltán népszerű Sprinter is rendelkezésre áll tisztán elektromos hajtással. Ráadásul a gyártó egy sor szolgáltatással segíti ügyfeleinek az eSprinter eredményes üzemeltetésének megtervezését.

Közzétéve:

Alaposan felmérték a csillagos márka szakemberei, hogy a városi, illetve város környéki feladatokhoz jellemzően milyen specifikációra van szükségük a kishaszonjárművek üzemeltetőinek, és ennek megfelelően alkották meg az eSprinter modellt. Így kezdetben 3,5 tonna össztömegű, 11 köbméteres rakterű, zárt áruszállítóként készül az elektromos Sprinter. A helyileg nulla károsanyag-kibocsátású gépkocsi 85 kilowatt, azaz 116 lóerő csúcsteljesítményű és 295 newtonméter legnagyobb forgatónyomatékú villanymotorja az első kerekeket hajtja. A 47 kilowattóra kihasználható kapacitású akkumulátorcsomagjával 168 kilométer a hatótávja és 891 kilogramm a hasznos teherbírása. Ám, ha egy ügyfél üzemeltetési profiljához ez nem illeszkedik kellően jól, akkor az eSprinter rendelhető 35 kilowattóra kihasználható akkukapacitással is, amely ugyan csak 120 kilométerre elegendő, cserébe 1045 kilogramm hasznos terhet is szállíthat a furgon. Sőt, még az elérhető legnagyobb sebességet is az alkalmazási területnek megfelelően lehet megválasztani, amely így nyolcvan, száz vagy százhúsz kilométer/óra lehet. Az is nagy segítséget jelenthet az üzemeltetőknek, hogy gyorstöltéssel mintegy 25 perc alatt tízről nyolcvan százalékra növelhető az energiatároló töltöttsége. Egyébként váltakozó áramú, 7,4 kilowatt teljesítményű falitöltőről vagy utcai töltőoszlopról a kisebb akkumulátorcsomag hat, míg a nagyobb nyolc óra alatt „csurgatható” tele elektromos energiával. A villanyfurgonok mellé pedig töltőberendezéseket is kínál ügyfeleinek a csillagos gyártó. A kompakt Wallbox Home falitöltő kiválóan megfelel egyetlen járművet üzemeltető vállalkozásoknak, míg a flottaüzemeltetők egy szélesebb palettáról választhatnak.

Egyéni programok

Persze nemcsak az üzemeltetőknek kínál sokféle választási lehetőséget az eSprinter, hanem a gépkocsivezetőknek is. Például a kormánykerék küllői mögötti fülekkel beállíthatják a rekuperációs fékezés erejét, vagyis az akkumulátorok visszatöltésének mértékét. A legnagyobb fokozatban akár egy pedállal is vezethető a jármű, annyira erős a villanymotorfék hatása, míg a legkisebb fokozatban szabadon gurulva „vitorlázik” a jármű a menetpedál felengedésekor. Továbbá az E+, E és C menetmódok közül egy programkapcsolóval választva meghatározható a járműnek, hogy a különösen energiahatékony hajtást vagy a nagyobb utazási kényelmet helyezze inkább előtérbe. Ennek megfelelően működteti a rendszer például a fűtést vagy a légkondicionáló berendezést.

Támogató szolgáltatáscsomag

Mindezek a konfigurációs és üzemmódbeli választási lehetőségek nagy segítséget nyújtanak az optimális üzemeltetéshez, ám ez még kevés ahhoz, hogy egy flottaüzemeltető meghozhasson egy nagyobb szabású beszerzési döntést. Kulcsfontosságú tényezők a jellegzetes menetprofilok, fuvaridők, hatótávok és töltési idők, ám mindezt összességében kell átlátni és elemezni. Pontosan erre dolgozta ki a csillagos márka az eDrive@VANs nevű szolgáltatáscsomagját, amely hasznos, személyre szabott szaktanácsadást nyújt az ügyfeleknek az elektromos közlekedésre való áttérés támogatására. Ennek a csomagnak a része például az eVan Ready App okostelefonos alkalmazás és az eCost Calculator költségelemző, amelyekkel a felhasználók egy adott időszak összes útjának elemzése révén megtudhatják, hogy megfelel-e az adott alkalmazási területre egy elektromos jármű. Az eCharging Planner internetalapú elemzőeszköz pedig a töltőinfrastruktúra kiépítésével és a flotta furgonjainak töltési stratégiájával kapcsolatos kérdésekre segít válaszokat találni, költségelemzéssel együtt. Ez figyelembe veszi többek között a járművek méretét és számát, az üzemidőket, az energiafogyasztást és a telephelyi adottságokat, beleértve az elektromos hálózat terhelhetőségét is.

Profi összeköttetés

Ha pedig már munkába álltak a villanyfurgonok, akkor a Mercedes PRO connect nevű szolgáltatáscsomag segíti ezek hatékony üzemeltetését a flottában. Hogyan? Például már útnak indulás előtt távvezérléssel felfűthető vagy lehűthető a fülke a kívánt hőmérsékletre, így ezek az energiaigényes folyamatok nem a hatótávot csökkentik. Ezenkívül a járművezető és a flottairányító is távolról ellenőrizheti az adott jármű akkumulátorának töltöttségét. Sőt, csoportonként vezérelhető a furgonok töltése és klimatizálása az elektromos hálózat terhelésének csökkentése érdekében. Mindez jól érzékelteti, hogy ma még milyen alapos előkészületeket, elemzéseket és nem utolsósorban beruházásokat igényel a flottaüzemeltetőktől az elektromos haszonjárművek integrálása a járműparkba. Ehhez nyújt segítséget a sikeres és eredményes kivitelezés érdekében a Mercedes-Benz számos szolgáltatása, szoftvere és hardvere. A csillagos márka tehát sokkal többet kínál az eSprinter kapcsán, mint csupán egy korszerű és hatékony villanyfurgont.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Bűvös hetes

Megkezdődött az új generációs Volkswagen Transporter előértékesítése Németországban. Az újdonság a megújult külső és a vadonatúj digitális műszerfal mellett számos korszerű vezetéstámogató rendszert és kényelmi funkciót, nagyobb rakteret, illetve teherbírást, valamint többféle belső égésű és…

Hidrogénes mindenes

Nem minden hidrogénüzemű jármű üzemanyagcellás elektromos hajtású, ugyanis világszerte több személy- és teherautó-gyártó is foglalkozik hidrogéntüzelésű belső égésű motorok fejlesztésével. Többek között a Daimler Truck is, amely nemrég megkezdte egy hidrogénhajtású Mercedes-Benz Unimog U 430…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra