Új korszakot nyit

Ránézésre enyhe ráncfelvarrásnak tűnik az IVECO Daily megújulása, holott számos korszerű technológia és funkció bevezetésével számottevő fejlődésen ment keresztül elődjéhez képest az olasz gyártó legkisebb haszongépjárműve.

Közzétéve:

Több mint négy évtized alatt több mint hárommillió IVECO Daily kishaszonjármű talált gazdára a világ 110 piacán. Jelenlegi generációja 2014 óta fut, így most elérkezett az ideje egy átfogó korszerűsítésnek. Kívülről szokás szerint a jármű orra mutatja leglátványosabban a megújulást. A Daily nagyobb hűtőrácsot kapott, amely hatékonyabb levegőellátást biztosít a hűtőknek. Tovább az első lökhárító immár három részből áll, hogy kisebb sérülések esetén olcsóbb lehessen a cseréje.

Ergonomikusabb vezetőállás

A fülke belsőterében fontos újítás, hogy végre magasságban és tengelyirányban is állítható a kormánykerék. Sőt, a kisebb átmérőjével nagyobb lábteret biztosító és akár bőrbevonattal is kérhető volánra számos multifunkciós gomb kerülhet. A kor színvonalának megfelelően immár elektromos a kormányrásegítő, amely nemcsak a manőverezést könnyíti meg, hanem fejlett vezetéstámogató rendszerek bevezetését is lehetővé teszi. Továbbá a műszerpanel is egy korszerű, nagyfelbontású, színes kijelzőt kapott.

A digitalizáció újabb szintjén

A Hi-Connect információs és szórakoztató rendszer már az Apple Car Play és az Android AutoTM rendszereket is támogatja. A hálózatba kapcsolhatóságot biztosító Daily Business UP felhő alapú alkalmazás is megújult. Már távdiagnosztikát és távolról végezhető szoftverfrissítéseket is lehetővé tesz, míg a Verizon Connect flottamenedzsment-rendszer például valós idejű futásteljesítmény-jelentésekkel és hatékonyabb navigációval támogatja az üzemeltetőket a költségoptimalizálásban. A telematikai rendszer adatai a MyDaily weboldalon, illetve okostelefonos alkalmazáson keresztül érhetők el.

Segédek sora

Sokat fejlődött a Daily kishaszonjármű vezetéstámogató rendszereinek garmadája is. Az automatikus vészfékrendszer a városi vészfékfunkcióval együtt ötven kilométer/óra sebességig segít elkerülni a ráfutásos ütközéseket. Dugóban araszolást segítő rendszer is szerepel a kínáltban, amely akár teljesen állóra tudja fékezni a járművet. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer mostantól már aktívan is beavatkozhat a kormányzásba a sávtartás megkönnyítésére, sőt, oldalszélsegédet és adaptív sebességtartó automatikát is kapott a Daily. Elektromos működtetésű rögzítőfék és LED-es fényszórók is segítik a gépkocsivezetők munkáját, míg a kormányrásegítő bekapcsolható városi üzemmódja akár hetven százalékkal csökkentheti a kormányzás erőigényét. Csúszós utakon vagy enyhe terepen pedig a fékdifferenciál elvén működő elektronikus differenciálzár és a lejtmenetvezérlő lehet különösen hasznos újdonság.

Tisztább, takarékosabb

A folyamatosan szigorodó károsanyag-kibocsátási normák mellett a motorkínálatot sem hagyhatja sokáig érintetlenül egy gyártó. Így a 116 és 156 lóerő közötti teljesítményszinteket kínáló, 2,3 literes F1A, valamint a 160 és 210 lóerő közötti teljesítménnyel elérhető, 3,0 literes F1C erőforrás már teljesíti az Euro 6 d, illetve Euro VI d szabványt. A háromliteres egység persze sűrített földgázzal üzemelő Natural Power változatban is rendelkezésre áll. Emellett a 2,3 literes motorok mostantól szériában stop-start rendszerrel és elektronikusan szabályozott, változó geometriájú turbófeltöltővel készülnek. Az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében a Daily immár kis gördülési ellenállású gumiabroncsokat kap, amelyekhez abroncsnyomás-ellenőrző rendszer is társul, ráadásul az ikerabroncsos modellek esetében is. Szintén újdonság a 220 amperes generátor. Mindezek eredményeként az új Daily kishaszonjármű akár tíz százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beérheti, mint elődje. Emellett a karbantartási költségei is kedvezőbbek, többek között a nagyobb olajteknővel elért, akár hatvanezer kilométeres szervizintervallumnak köszönhetően. A megújult IVECO Daily tehát a gépkocsivezetőknek és az üzemeltetőknek is jelentős előnyöket nyújt, új korszakot nyitva a legendás típus gazdag történelmében.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra