Újból feltalálták a kereket

Alapjaiban újragondolták a gumiabroncsot, sőt, magát az egész kereket a Goodyear fejlesztői. Az inno­vatív reCharge ta­nul­mányuk leg­fon­tosabb jellemzője, hogy in­tel­ligensen al­kal­mazkodik az adott kö­rül­ményekhez, illetve fel­hasz­nálói igé­nyekhez. Ezáltal meg­takarít­hatók például a költséges gumicserék.

Közzétéve:

Ahogyan a gépjárműgyártók teljes erőbedobással dolgoznak a jövő személyre szabott, kényelmes és fenntartható elektromos közlekedési eszközeinek kifejlesztésén a legkülönfélébb tanulmányjárművek olykor meghökkentő megoldásain keresztül, úgy a Goodyear is ezt teszi a maga szakterületén, vagyis a kerék tekintetében. Nem is akárhogyan, a reCharge tanulmány minden szempontból egészen új megközelítésből eredő műszaki megoldások sorát vonultatja fel.

Kapszulás keverékanyag

Bizonyára sokat látogatták a fejlesztők az irodaépület kiskonyhájában a kapszulás kávéfőzőt a kimerítő és hosszan elhúzódó ötletrohamok szüneteiben, hiszen hasonló elv alapján alkották meg a reCharge tanulmánykereket. A futófelület keverékanyaga ugyanis kis kapszulákból bármikor egyszerűen utántölthető, illetve lecserélhető. A különböző kapszulák folyékony és biológiailag lebomló anyaga személyre szabható, amelyhez az adott felhasználó vezetési profilját mesterséges intelligencia segítségével elemzik ki. Majd a megfelelő kapszulát egyszerűen csak be kell helyezni a kerékagy nyílásába, és elindulás után a folyékony keverékanyag a forgás hatására kis csöveken keresztül jut el a futófelületen kialakított buborékokba. Persze maga a futófelületet sem szokványos, ugyanis a természet egyik legerősebb anyagáról, a pókfonálról mintázott szálak erősítik meg.

Alkalmazkodó abroncs

Mindezek eredményeként a gumiabroncs könnyedén az adott időjárási és útviszonyokhoz, városi, hegyi, illetve autópályás utazásokhoz vagy a személyes vezetési stílushoz igazítható, sőt, egy okostelefonos alkalmazás segítségével még a színe is változtatható. Ez utóbbi bizonyára nem sok gyakorlati előnyt jelent a haszonjárművek esetében, de az már annál inkább, hogy például a téli vagy a nyári abroncsok cseréje egy új kapszula behelyezésével bárhol, bármikor, pillanatok alatt letudható.

Kisteherautó bérlés

Keréktárcsa helyett vázszerkezet

A fejlesztők persze a hagyományos keréktárcsát sem tartották meg. Ehelyett egy könnyű, tömör és viszonylag nagy átmérőjű, de keskeny váz tartja a különleges futófelületet. Ennek a masszív szerkezetnek is elenyésző a karbantartásigénye, és mivel ez sem alkalmaz levegőtömlőt, a járművezetőknek az abroncsnyomás rendszeres ellenőrzésével, illetve beállításával sem kell törődniük. Így persze defektek sem fordulhatnak elő a reCharge kerekek használatával, amivel szintén jelentős mennyiségű időt és pénzt takaríthatnak meg a haszonjárművek üzemeltetői.

Előnyök sora

Röviden összefoglalva tehát a pillanatok alatt személyre szabható, illetve az adott körülményekhez optimalizálható, fenntartható és minimális gondozásigényű reCharge gumiabroncsokkal növelhető az üzemidő, miközben csökkenthetők az üzemeltetési költségek. Akár úgy is mondhatjuk, hogy a Goodyear fejlesztői újból feltalálták a kereket.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra