Viarent terjeszkedés Kelet és Nyugat-Magyarországon

Ismét fontos mérföldkőhöz ért a Viarent Kft. közel három évtizede töretlen fejlődése. A Delta-Truck cégcsoport haszonjárművek bérbeadásával foglalkozó tagja ugyanis 2021. januártól már több vidéki városban is közvetlenül elérhetővé teszi termékeit, illetve szolgáltatásait az ügyfelek számára. A Viarent Kft. célja a franchise-hálózatába egyre több szerződéses partner bevonásával az ország minél több régiójában megjelenni.

Közzétéve:

Január második felétől az ügyfelek Budapest, illetve Szigetszentmiklós után már Debrecenben, Győrben és Szombathelyen is közvetlenül elérhetik a Viarent Kft. már széles körben elismert minőségű termékeit és szolgáltatásait. Legfeljebb 3,5 tonna össztömegű zárt egy-egy napra, de akár rövidebb-hosszabb távra is azonnal hozzáférhetnek, így például magánszemélyek bútorszállításhoz, költözködéshez, míg járműüzemeltetők egy szervizelés időtartamának áthidalásához gyors, megbízható és magas színvonalú megoldást találhatnak immár ezeken a helyszíneken is. Egyedi igények alapján persze a Viarent Kft. más jellegű haszonjárművek bérbeadásával, illetve hosszabb, akár több év futamidejű bérleti konstrukciókkal is áll az érdeklődők rendelkezésére a franchise-hálózatával szerződést kötött vidéki partnerein keresztül.

Minden ugyanaz, csak a helyszín más

„Célul tűztük ki, hogy Magyarországon belül kiterjesszük a kishaszonjárművek rövid távú bérbeadásának földrajzi területét” – kezdte Páll Zsombor, a Viarent Kft. kishaszonjárműves üzletágának vezetője. „Ehhez olyan partnerekkel kötünk franchise-szerződést, akik régóta a haszonjárműves szakmában tevékenykednek, valamint saját ügyfélkörrel rendelkeznek és ismertek az adott régióban. A franchise-rendszer pedig azért fontos, hogy ügyfeleink minden partnerünknél pontosan ugyanazzal az arculati megjelenéssel, termék- és szolgáltatáskínálattal, valamint kiszolgálási színvonallal találkozzanak, mint a saját telephelyeinken. Ezáltal garantálhatjuk tehát a mindig, mindenhol egységes minőséget. Így találtuk meg a közös tulajdonosi hátterű Truck-repair Kft.-t és Cargo-Profil Kft.-t, amelyek januártól Debrecenben, Szombathelyen és Győrben képviselik majd a Viarent Kft.-t. Persze ez csak a kezdet, a közeljövőben további partnerek bevonásával az ország egyre több régiójában szeretnénk közvetlenül elérhető közelségbe kerülni ügyfeleinkhez” – magyarázta Páll Zsombor.

Kisteherautó bérlés

Többszörösen gyümölcsöző kapcsolat

„Debrecenben, Győrben és Szombathelyen is mi képviseljük a Ford Trucks márkát a Delta-Truck Kft. szerződéses partnereként, így tapasztalatból tudjuk, hogy egy nagy, erős és stabil hátterű, ugyanakkor dinamikus és hatékony együttműködést biztosító magyarországi vállalkozáshoz csatlakozhatunk most a járműbérlés kapcsán” – mondta Takács Ákos, a Truck-repair Kft. és a Cargo-Profil Kft. ügyvezetője. „Meggyőződésünk, hogy egy mindkét fél számára előnyös partneri kapcsolat alapjait fektettük le a Viarent Kft.-vel. Számunkra kedvező lehetőség, hogy ennyire magas színvonalú támogatással és erős háttérrel haszonjárművek bérbeadásával egészíthetjük ki a profilunkat. Ezzel együtt a márkafüggetlen használtjármű-értékesítésbe is bekapcsolódhatunk, valamint a Viarent Kft. járműveinek márkafüggetlen szervizelése is hozzánk csatolódik ezekben a régiókban, erősítve cégeink fő tevékenységét” – tette hozzá Takács Ákos.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…

Kishaszonjárművel is biztonságban

Korunk kaotikus közlekedési viszonyait nap mint nap megtapasztalva aligha meglepő, ha vonakodva adjuk fel modern személyautóink biztonságát. Amennyiben egy impulzusos bútorvásárlást követően magánemberként egy ismeretlen bérelt kishaszonjárműbe kell pattanni, akkor sem szeretnénk lemondani erről a…

VIARENT, út a bérléshez

Jó egy furgon a háznál – tartja a régi bölcsesség. Ezzel nehéz vitába szállni, hiszen előbb utóbb mindenki életében alakulnak olyan teendők, amelyek egy hétköznapi személyautó képességeit messze meghaladják. Legyen szó egy egyszerű bútorszállításról, költözésről,…

Atletikus teherhordók

Amikor szóba kerülnek a Ford kishaszonjárművei, általában nem a sivatagban, hegyi felfutón, vagy versenypályán száguldó járművekre gondolunk. Pedig megtehetnénk, hiszen a Ford Performance, a kékoválosok motorsportrészlege, furgonokból és pickupokból is eredményes versenyautókat farag.