Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség. A tachográf elsősorban az európai uniós jogszabályban előírt vezetési és pihenőidők betartásának ellenőrzésére, valamint a jármű sebességének rögzítésére szolgál, ám egyre több funkcióval bővülnek ezek a folyamatosan fejlődő, egyre intelligensebb készülékek.

Közzétéve:

Ha nem szabályoznák törvényileg és nem ellenőriznék hatékonyan a hivatásos gépjárművezetők vezetési, illetve pihenőidejét, akkor a fuvarpiaci versenyhelyzet következtében a fuvarozóvállalatok szinte éjjel-nappal vezetésre késztetnék a járművezetőiket a haszon maximalizálása érdekében. A fáradt, túlhajszolt gépkocsivezetők pedig gyakrabban okoznának tragikus kimenetelű baleseteket. A gazdasági előnyök tehát ártatlan emberéleteket követelnének meg az utakon, ami társadalmilag elfogadhatatlan.

Egy kis történelem

Ezt felismerve már az 1960-as években megjelentek a járművezetők munkaidejét szabályzó rendeletek egyes nyugat-európai országokban. Majd 1970-ben Genfben megszületett az AETR-egyezmény, amelyhez később folyamatosan csatlakoztak az európai országok. Az AETR a francia Accord Européen sur les Transports Routiers rövidítése, amely nagyjából a közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodást takarja. A szabályozás célja a gépjárművezetők érdekeinek védelme, a közlekedésbiztonság javítása és a versenyegyenlőség biztosítása. Majd 1985-ben a 3820-as és a 3821-es számú EGK-rendelet beemelte a jogrendjébe az AETR-egyezményt. Ezt finomhangolta tovább 2007-ben az 561/2006/EK rendelet, amelyet ma az európai országok követnek. Persze nemcsak a vonatkozó jogszabályok fejlődtek, hanem az ellenőrzésre szolgáló berendezések is. Kezdetben a tachográfok egy papírkorongra rajzolták fel, hogy a jármű mikor milyen sebességgel halad, illetve áll. A papírkorongra pedig a járművezetőnek fel kellett írnia a nevén kívül például a kilométerszámláló állását is, illetve az aláírásával kellett mindezt hitelesítenie. Hatósági ellenőrzés során be kellett mutatnia hetekre visszamenőleg a korongjait. Majd a technika fejlődésével a 2000-es évek derekán bevezették a digitális tachográfot, amelyet személyre szóló chipkártyával használhatnak a gépkocsivezetők. Ma már ennek intelligens változata van forgalomban, amelynek legújabb változata például automatikusan rögzíti a határátlépéseket a kabotázsszabályok betartásának ellenőrzésére. Hamarosan pedig a használattal arányos útdíjfizetésre is szolgálhat majd a tachográf, kiváltva a szélvédő mögé tapasztott, országonként eltérő fedélzeti egységek sokaságát.

Gyorstalpaló

Az 561/2006/EK rendelet teljes szabályrendszerének ismertetésére egy ilyen cikk keretében nincs lehetőség, azonban a legalapvetőbb szabályokat összefoglaljuk. A napi vezetési idő nem haladhatja meg a kilenc órát, azonban ez hetente kétszer meghosszabbítható tíz órára. A heti vezetési idő nem haladhatja meg az 56 órát, a kétheti a 90 órát. Folyamatosan legfeljebb négy és fél órát szabad vezetni, amit legalább 45 perc pihenőnek kell követnie, de ez felosztható egy 15 és egy 30 perces szünetre. A rendszeres napi pihenőidőnek legalább 11 órának kell lennie, ami heti három alkalommal kilenc órára csökkenthető.

Könnyű ellenőrzés, tetemes bírságok

Persze minden jogszabály csak annyit ér, amennyit betartanak belőle. Nos, a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó európai uniós jogszabályok betartását a mai korszerű technikai eszközökkel nagyon könnyen tudják ellenőrizni, a bírságok pedig igen tetemes összegeket tesznek ki. Hazánk útjain is rendszeresek a hatósági ellenőrzések, jóformán bárki bárhol belefuthat ebbe, amikor a járművezetői kártyájának leolvasásával az ellenőrök villámgyorsan felfedhetik a rendellenességeket. Sőt, egyre több európai országban a hatóságok öt kilométeres körzeten belül távolról, vezeték nélkül ki tudják olvasni az éppen arra közlekedő gépjárművek tachográfadatait, így célirányosan csak azokat a járművezetőket állítják meg, akiknél szabálytalanságot állapítanak meg. Őket viszont igen nagy eséllyel kiszűrik a forgalomból. Várhatóan hamarosan Magyarországon is bevezetik ezt a hatékony ellenőrzési módszert. Mivel az üzemeltetőknek rendszeresen le kell tölteniük a tachográfadatokat a járművek fedélzeti egységéből, illetve a járművezetők kártyájáról, és ezeket legalább egy évig tárolniuk kell, egy későbbi telephelyi ellenőrzés során is fény derülhet a szabálytalanságokra. Nem ritkák ezek az esetek sem. A kiszabott bírság pedig súlyos százezer forintokra, illetve külföldön több ezer euróra is rúghat, sőt, akár járművezetéstől való eltiltást is vonhat maga után. Érdemes tehát minden munkáltatónak és gépjárművezetőnek részletesen megismernie, majd pontosan betartania a jogszabályban előírt vezetési és pihenőidőket.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Hidrogénes mindenes

Nem minden hidrogénüzemű jármű üzemanyagcellás elektromos hajtású, ugyanis világszerte több személy- és teherautó-gyártó is foglalkozik hidrogéntüzelésű belső égésű motorok fejlesztésével. Többek között a Daimler Truck is, amely nemrég megkezdte egy hidrogénhajtású Mercedes-Benz Unimog U 430…

Vissza a gyökerekhez

Napjainkra eltűntek a piacról az egyszerű, olcsó, célszerű kialakítású, könnyen üzemben tartható, munkaautónak való üsd-vágd pickupok, ugyanis ezek a platós terepjárók a globális trendeket követve látványos megjelenésű, igényes kivitelezésű, gazdagon felszerelt, nagy teljesítményű életstílus-autókká váltak.…

Szétkürtölt fenntarthatóság

Hazánkban nem sokan ismerik a több mint nyolcvanéves járműgyártási múlttal büszkélkedő Hino márkát, azonban érdemes odafigyelni a fejlesztéseire. A Toyota holdudvarába tartozó gyártó tavaly októberben a Japán Mobilitási Kiállításon két fontos újdonságot is bemutatott a…

Díjnyertes digitalizáció

Jelentősen megújultak az MAN és NEOPLAN buszok a 2024-es modellévre. Egyik legfontosabb innovációjuk a vadonatúj, igényes és ergonomikus műszerfal a teljesen digitális műszerpanellel, valamint az intelligens kialakítású és működésű kezelőelemekkel. Ezzel elnyerték a Busworld szervezet…

Sokszínű alternatívák

Több fontos, illetve érdekes újdonsággal is kirukkolt az Isuzu a közelmúltban. Egyrészt átfogóan megújította a hazánkban is egyre sikeresebb D-Max pickupot. Másrészt kifejlesztett egy gyors akkumulátorcserén alapuló rendszert tisztán elektromos hajtású kisteherautókhoz, valamint bemutatott egy…

Mozgalmas megújulás

Igen alapos típusfrissítésen esett át az Opel Movano. Jelentősen javult a dízelüzemű hajtásláncainak hatékonysága, áttervezett műszerfalat, illetve számos korszerű vezetéstámogató rendszert kapott, az elektromos változat teljesítménye és hatótávolsága pedig nagyjából megduplázódott. És ez még nem…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra