Amerikai milliomos

Fontos mérföldkőhöz ért az észak-amerikai utak egyik meghatározó csőrös cirkálója, ugyanis elkészült az egymilliomodik Freightliner Cascadia. Jól mutatja ennek a sikernek a súlyát, hogy a Cascadia az első észak-amerikai nehéz-kategóriás tehergépkocsi, amely hétszámjegyű eladási darabszámmal büszkélkedhet. Érdemes ebből a jeles alkalomból áttekinteni a típus eddigi történelmének főbb állomásait.

Közzétéve:

Tizenhét évvel ezelőtti bemutatása óta folyamatosan fejleszti és jelentős újításokkal látja el a Daimler Truck AG a Mercedes-Benz Actros amerikai rokonának tekinthető Freightliner Cascadia típust. Ennek eredményességét bizonyítja a piacvezető pozíció mellett az is, hogy a kezdetektől mostanáig több mint 35 százalékkal javult az üzemanyag-hatékonysága, emellett a járművezetői kényelem és a biztonság terén is számottevően fejlődött.

Sőt, a Cascadia a kísérleti SuperTruck járművek alapja is, amelyek segítségével a következő generációk új műszaki megoldásait tesztelik, továbbá már önvezető Cascadia szerelvények is futnak tesztüzemben az észak-amerikai utakon. Emellett 2022-ben megjelent az akkumulátoros elektromos hajtású eCascadia, amelynek példányai az Egyesült Államokban több mint ötven ügyfél flottájában már összesen több mint hatmillió mérföldet tettek meg. Természetesen a Cascadia sikeres piaci szereplésének elengedhetetlen része az Észak-Amerikában közel ötszáz márkakereskedésből álló értékesítési és szervizhálózat által nyújtott magas színvonalú támogatás is.

A Cascadia történelme dióhéjban

A Freightliner Cascadia első generációja Detroit Diesel DD15 dízelmotorral mutatkozott be 2007-ben, amely többek között kiváló teljesítményével és kedvező üzemanyag-fogyasztásával tűnt ki. Majd öt évvel később megjelent a második generáció Cascadia Evolution néven, amely a Detroit DT12 típusú automatizált sebességváltójával egyszerre fokozta a vezetés kényelmét és az üzemelés hatékonyságát. A következő évben megérkezett a Cascadia típushoz a Detroit Connect gyári hálózatba kapcsolhatósági rendszer. Ezt követte 2015-ben a Detroit Assurance, azaz a szabadalmaztatott biztonsági rendszerek csomagja. Még ugyanebben az esztendőben a Cascadia alapjain a Freightliner Inspiration Truck modellt is leleplezték, amely elsőként kapott közlekedési engedélyt az Egyesült Államokban az önvezetés közúti teszteléséhez. Emellett pedig a SuperTruck I is elkészült, amely több mint 115 százalékkal jobb általános áruszállítási hatékonyságot mutatott a 2009-es gyártású referenciajárműhöz képest.

Majd 2017-ben megszületett a Cascadia harmadik generációja tovább javított aerodinamikával, fejlettebb biztonsági és hálózatba kapcsolhatósági funkciókkal, valamint még magasabb szintű járművezetői kényelemmel. Két évvel később a negyedik generációs Cascadia már SAE 2-es szintű önvezetést is kínált az adaptív sebességtartást aktív sávtartással kiegészítve. Szintén fontos lépést jelentett ekkor a jobbkormányos változatok bevezetése, hiszen így olyan külföldi piacokra is betörhetett a típus, mint például Ausztrália. Majd 2022-ben megkezdődött a tisztán elektromos hajtású eCascadia sorozatgyártása, egy évvel később pedig debütált a SuperTruck II kísérleti jármű még tovább javított aerodinamikával és fuvarozási hatékonysággal. A jövőbeli tervekről egyelőre annyit árult el a patinás, több mint 80 éves Freightliner márka, hogy 2027-ben bemutatja a SuperTruck III tanulmányjárművet, természetesen továbbra is a sikeres Cascadia alapjain.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…