Belehúztak a megújulásba

Izgalmas újdonságokkal vett részt a DAF az idei IAA haszonjármű-kiállításon. Itt tartotta a CF utódjainak, az új XD és XDC típusnak a világpremierjét, valamint egy teljesen új elektromos hajtásláncot is bemutatott az új generációs XF és XD számára. Mindemellett még a 2023-as Év Teherautója díjat is bezsebelte az XD típusával.

Közzétéve:

Miután tavaly a DAF bevezette a távolsági fuvarozásban jeleskedő XF leváltóit, az új generációs XF, XG és XG+ típusokat, ezek alapján idénre az elosztó- és az építőipari alkalmazásokban elismert CF utódait is megalkotta XD és XDC név alatt.

Az elosztófuvarozás új sztárja

Az XD új mércét állít fel a biztonság terén, ugyanis mélyre húzott ablakvonalai és a kísérőoldalon lekarcsúsított műszerfala kiváló kilátást biztosít a fülkéből. Sőt, a kísérőoldali ajtóba rendelhető alsó ablak és a felhajtható ülőlapú kísérőülés a jármű melletti kerékpárosokra, illetve gyalogosokra is jó rálátást enged. Emellett a tükröket helyettesítő kamerás rendszer is csökkenti a holttereket, míg a radaros oldalsó holttérfigyelő hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a holttérben tartózkodó közlekedőkre. Az új fülkék ráadásul tágasabb belsőteret kínálnak elődeikhez képest, valamint tágabb tartományban állítható a vezetőülés és a kormánykerék. Nagyobb testvéreihez hasonlóan az XD is teljesen digitális műszerpanelt kapott és minimalizálták a kapcsolók mennyiségét. A vadonatúj fülkecsalád a kedvező aerodinamikájával is kitűnik, ami a nagy lekerekítéseknek, az erősen ívelt szélvédőnek, a minimális hézagoknak és a fülke alatti optimalizált levegőáramlásnak köszönhető. Ez éppúgy hozzájárul az XD jobb üzemanyag-hatékonyságához, mint a továbbfejlesztett MX-11 motor és kipufogógáz-utánkezelő rendszer, a csökkentett saját tömeg, a TraXon automatizált sebességváltó és a fejlett vezetéstámogató rendszerek. Az alváz, a fülkefelfüggesztés és a hátsó tengely felfüggesztésének áttervezésével pedig lényegesen javult a menetstabilitás és a rugózási kényelem. Az XD nyerges vontatóként és fülke-alvázként, 4×2-es és 6×2-es hajtásképlettel készül idén ősz óta. Mindezeknek az erényeknek köszönhetően az XD méltán elnyerte a 2023-as Év Teherautója díjat.

Csúcstechnika az építőiparban

Az XD mellett a DAF új generációs építőipari típusai, az XDC és az XFC is bemutatkoztak az IAA kiállításon. Ezek két-, három- és négytengelyes kivitelben egy vagy két hajtott tengellyel rendelhetők. Hajtásukról a 10,8 literes MX-11 és a 12,9 literes MX-13 motor gondoskodik. A kívül-belül igényes kivitelezésű fülkék alatt természetesen robusztus lökhárító, masszív hűtőrács és acélból készült alsó védőlemez óvja a nagy első terepszöggel és hasmagassággal megáldott járműveket. A DAF új terepes tehergépjárműveinek gyártása várhatóan 2023 elején kezdődik meg, azonban az IAA megnyitása óta már rendelhetők. A tavaly bemutatott XF típus kínálata pedig egy nappali és egy alacsonytetős, hálóhelyes fülkével bővült az IAA alkalmával.

Új generációs villanyosok

A holland gyártó a tisztán elektromos járművek fejlesztését sem hanyagolta vadonatúj termékcsaládjának megalkotása közben. Így az XF Electric és XD Electric nyerges vontató, illetve fülke-alvázas modelleket egy teljesen új elektromos hajtáslánccal leplezte le az IAA kiállításon. Mivel ez a hajtáslánc moduláris kialakítású, 170 és 350 kilowatt, azaz 230 és 480 lóerő közötti teljesítményszinteket kínálnak a PACCAR villanymotorjai. A hatótávolság pedig az akkumulátorok mennyiségétől és persze a felhasználási körülményektől függően 200 és 500 kilométer között változhat. Az XF Electric és XD Electric modellekhez akár 325 kilowatt töltőteljesítmény is alkalmazható, így a közepes méretű akkumulátorcsomag 45 perc alatt feltölthető nulláról nyolcvanszázalékosra. Ezenkívül egy fedélzeti 22 kilowattos, váltakozó áramú töltő is rendelkezésre áll olyan esetekre, amikor nincs lehetőség egyenáramú töltőre csatlakozni. Az XD és XF elektromos változatai egy vadonatúj gyártósoron készülnek majd sorozatban az eindhoveni üzemben 2023-tól.

Még hatékonyabb a kicsike

Mindemellett legkisebb típusáról, az LF-ről sem feledkezett meg a DAF. Habár ez a sorozat az új generációs fülkéket még nem kapta meg, hajtásláncát alaposan továbbfejlesztették. Ennek eredményeként már a 4,5 literes PX-5 és a 6,7 literes PX-7 motor hengertömbje is gömbgrafitos öntöttvasból készül, új, csökkentett súrlódású dugattyúk dolgoznak bennük, valamint új turbófeltöltő és levegősűrítő fokozza a hatékonyságukat. Az új erőforrások 170 és 310 lóerő között hét teljesítményszintet kínálnak. Nyomatékukat pedig az új, nyolcfokozatú PowerLine automatikus sebességváltó továbbítja, illetve alakítja át. Ezenkívül hat- és kilencfokozatú kézi váltók és egy Allison automatikus váltó is szerepel a kínálatban. Az új hajtáslánc az optimalizált tengelyáttételekkel együtt akár hét százalék üzemanyag-megtakarítást is eredményezhet. A DAF standján tehát bőven akadt látnivaló, hiszen minden kategóriában érdekes újdonságokat vonultattak fel a hollandok.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…