Fagyálló villanykamionok

Finnországban szélsőséges téli körülmények között tesztelte a Mercedes-Benz az eActros LongHaul és az eActros 300 nyerges vontatót. Az indíthatóság, a hőháztartás, a tölthetőség és a funkcionális megbízhatóság mellett a menetbiztonságra és a kényelemre is nagy hangsúlyt fektettek.

Közzétéve:

Nem kérdés, hogy az üzemeltetők pontosan ugyanolyan elvárásokat támasztanak a tisztán elektromos hajtású teherautók megbízhatóságával és használhatóságával szemben, mint a belső égésű motorral ellátott modellek esetében, még a legzordabb téli időjárásban is. Ezért a Mercedes-Benz idei téli tesztjén Rovaniemiben a dízelmotoros Actros L mellett az akkumulátoros elektromos eActros LongHaul prototípus és az előszériás, szintén akkumulátoros elektromos eActros 300 is szerepelt a járműparkban. A tesztjárművekkel pedig mínusz 25 Celsius-fokban és erős szélfúvásokban havas, illetve jeges utakon hat héten keresztül közlekedtek a fejlesztőcsapat szakemberei, hogy kiderítsék, milyen módosításokkal és megoldásokkal lehetne még jobban optimalizálni ezeket a modelleket.

Kaptak hideget és még hidegebbet

A csillagos gyártó szakemberei a sarkköri próbák során kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy az eActros LongHaul és az eActros 300 nyerges vontató akkumulátorcsomagja, illetve elektromos hajtáslánca hogyan teljesít extrém időjárásban. Vizsgálták többek között az indíthatósági tulajdonságokat, a hajtás részegységeinek fagyvédelmét, a hő- és energiagazdálkodásról gondoskodó rendszerek működését, valamint a szoftverek és az elektromos csatlakozási pontok megbízhatóságát. A tesztek azt is igazolták, hogy még a legkeményebb hidegben is megfelelő, illetve kellően energiahatékony a hajtáslánc és a fülke belsőterének hőmérsékletszabályzása. Sőt, a próbák tanúsága szerint az eActros LongHaul általában gyorsabban felfűtötte a fülkét, mint dízelmotoros társa. Ehhez persze a valós üzemeltetés során tanácsos a járművet indulásra előkészítő funkciót igénybe venni, hiszen ez még a töltőhöz csatlakoztatva bemelegíti a fülkét a beállított időpontra. Így ezt az energiamennyiséget nem az akkumulátorból kell biztosítani, tehát nem a hatótáv rovására megy a felfűtés.

Mindenre kiterjedő tesztek

Ezenkívül a tesztelők alaposan vizsgálták a járművek vezethetőségi és fékezhetőségi tulajdonságait különféle tapadású felületeken, valamint a felverődött latyak hatását a vezetéstámogató rendszerek érzékelőinek működőképességére. Szintén tesztelték, hogy a pótkocsistabilizáló rendszer (Trailer Stability Assistant) mennyire tudja csökkenteni a szerelvények megcsúszásának veszélyét kanyarodás vagy kikerülés során téli utakon, valamint a tükröket helyettesítő kamerás rendszer mennyire jól kezeli havas, illetve jeges körülmények között az eltérő kontrasztú fényviszonyokat. Mivel Mercedes-Benz szakemberei a tesztjárműveket közúton vitték el Finnországba, út közben azt is tanulmányozhatták, hogy az egyes országokban eltérő útburkolati felfestések, közlekedési táblák és digitális térképadatok mennyire befolyásolják a vezetéstámogató rendszerek működését. Sőt, a hosszú út során a járművezetői munkahely ergonómiai jellemzőit, például a vezetőülés kényelmét is értékelhették a tesztelők. Így most már csak az maradt hátra, hogy az igen tartalmas tesztprogram tapasztalatait és eredményeit felhasználják az érintett modellek tökéletesítésére a sorozatgyártás megkezdéséig. Ennek időpontja pedig a tervek szerint az eActros 300 nyerges vontató esetében az idei év második fele, míg az eActros LongHaul számára 2024 vége.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…

Jó hírek Göteborgból

Csak úgy repkednek a milliók és a csillagok a Volvo Trucks legújabb modelleiről érkezett hírekben. A Közép-Európa egyik legnagyobb kis- és nagyhaszonjármű-bérbeadó vállalata, a VIARENT kínálatban is közkedvelt márka újabb és újabb sikerekről számolhat be…