Fenntarthatón hordja a csőrét

Európában évek óta több tisztán elektromos hajtású tehergépkocsi-modellt is kínál a Volvo Trucks. Most pedig már Észak-Amerikában is elérhető egy akkumulátorról üzemelő elektromos teherautója, méghozzá egy 8-as össztömegosztályú, tehát igazi nehézkategóriás, csőrös cirkáló. A Volvo VNR Electric a mögötte álló támogató háttérrel együtt igen kedvező ajánlatnak ígérkezik.

Közzétéve:

Hiába nehézkategóriás és csőrös, természetesen a Volvo VNR Electric is helyi, illetve regionális elosztófuvarozásra való, ahogyan jelenleg minden akkumulátorról üzemelő elektromos tehergépjármű. Ugyanis a 264 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátora a jármű specifikációjától és felhasználásától függően legfeljebb 240 kilométer hatótávolságot biztosít. Ez persze a rakodások alatt bővíthető, hiszen hetven perc alatt akár nyolcvanszázalékos szintre is feltölthetők az energiatárolók.

Széles választék

A VNR Electric egyébként a gyártó szerint a kialakítás, a kezelhetőség, a vezethetőség, a kényelem és a biztonság terén ugyanazt nyújtja, mint a VNR alapmodell, viszont jóval csendesebb a működése. Kezdetben 15 tonna össztömegű, kéttengelyes fülke-alvázként, valamint 4×2-es és 6×2-es nyerges vontatóként is készül, az utóbbiak 30 vagy 37 tonna szerelvényössztömeggel. Az akkumulátorait az alváz két oldalán, a gázolajtartályok helyén hordja, a levegősűrítőt pedig a fellépő mögé építették a könnyebb karbantarthatóság érdekében. A Volvo saját villanymotorjának legnagyobb teljesítménye 339 kilowatt, míg a maximális forgatónyomatéka 5500 newtonméter, amely kétfokozatú I-Shift automatizált váltón keresztül jut el a hajtott tengelyhez. Így a VNR Electric járművek akár száz kilométer/óra sebességgel is haladhatnak.

 

Elektromos modellekre szabott szolgáltatások

A Volvo Trucks North America azonban nemcsak egy alapos üzemeltetői tesztelésen átesett, mindennapos használatra kész elektromos tehergépkocsit kínál az ügyfeleinek a VNR Electric modellel, hanem teljes körű szolgáltatásokat is a jármű teljes élettartamára. Ennek keretében a Volvo Trucks Uptime Center valós idejű távdiagnosztikával segíti az üzemidő maximalizálását, míg a Volvo Action Service országúti segélyszolgálat a hét minden napján, a nap 24 órájában az üzemeltetők rendelkezésére áll az elektromos járművek problémája esetén is. Természetesen a Volvo Arany szervizszerződést és a Volvo Financial Services pénzügyi szolgáltatásait is a villanyhajtású tehergépkocsik üzemeltetőinek igényeire szabták.

Furgon bérlés

Teljes körű támogatás

Ezenkívül a Volvo Trucks a flottás ügyfeleivel és további partnerekkel közösen egy átfogó támogatórendszert is kidolgozott. Így a Volvo LIGHTS projekt több oldalról is elősegíti a közúti fuvarozás nagytömegű villamosítását. Ez magában foglal egy márkakereskedői kiszolgálási modellt az elektromos teherautók értékesítéséhez és karbantartásához, szaktanácsadást nyújt a megbízható és költséghatékony töltőinfrastruktúra kiépítéséhez, valamint korszerű továbbképzési programokat kínál szerelőknek. Az idei évtől pedig a projekt már valós körülmények közötti üzemeltetési adatokat is gyűjt a további fejlesztésekhez. Nem hiába, a Volvo Trucks célul tűzte ki, hogy Észak-Amerikában is élen járjon a tehergépkocsik villamosításában.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Humbaur újdonságok

Évtizedek óta bátran fordulhatunk a Humbaur GmbH családi vállalkozáshoz, amennyiben az átlagosnál igényesebb pótkocsival vagy felépítménnyel szeretnénk járműparkunkat bővíteni. Sőt, akkor is jó helyen kopogtatunk a németeknél, amennyiben teljesen egyedi igényeink megvalósításáról álmodunk.

Nagyratörő célokhoz

Talán mára senkinek nem kérdéses, hogy az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi célok eléréséhez a közlekedés villamosítása szükséges. Nem kis feladat ez, ám ezen az úton nemcsak az akkumulátor visz majd előre minket. Egy aprócska…

Életek védelmében

Idén júliusban életbe lépett az általános járműbiztonsági rendelet legfrissebb módosítása, amely szigorúbb biztonsági előírásokat vezetett be a haszonjárművek számára. A rendelet célja a közúti közlekedés biztonságának jelentős növelése az Európai Unióban.

A jövő kapujában

Több tízmillió dolláros szerződést hoz tető alá az Isuzu japán járműgyártó a Gatik önvezető technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai vállalattal. A befektetés célja önvezető közép- és nehézkategóriás teherautók kifejlesztése a már most is létező automatizált szállítási…

Sétagalopp vele a munka

Bemutatta a Daimler Truck japán leányvállalata, a Fuso az évtizedek óta igen sikeres Canter kisteherautó legújabb generációját. A típus az új biztonsági és kényelmi funkciók mellett további konfigurációs lehetőségekkel bővült, és mindez persze az akkumulátoros…