Ford Trucks – A kor szellemében

Átfogóan korszerűsítette tehergépjármű-kínálatát a Ford Trucks. Ennek jegyében az F-Max nyerges vontatót és a korábban Cargo néven ismert országúti, illetve építőipari fülke-alvázas modelleket a hatékonyabb üzemeltetést támogató és a járművezetők munkáját megkönnyítő újításokkal ruházták fel. A megújulás kihangsúlyozására pedig az F-Max vontatóból Black Line név alatt egy exkluzív külső-belső megjelenésű és gazdag felszereltségű, korlátozott darabszámú kiadással is kirukkolt a gyártó.

Közzétéve:

Amikor 2018-ban vadonatúj típusként bemutatkozott a Ford Trucks F-Max nyerges vontató, korszerű és vonzó megoldásaival olyannyira lenyűgözte az európai szaksajtó neves képviselőiből delegált szakmai zsűrit, hogy mindjárt elnyerte 2019-es Év Tehergépkocsija díjat. Ám azóta eltelt közel három év, ami a haszonjárművek fejlődésében ma már viszonylag hosszú időnek számít, így a gyártó alaposabban kezelésbe vette a zászlóshajóját.

Középpontban a hatékonyság fokozása

A fejlesztések origójában az üzemeltetés hatékonyságának növelése, és ezáltal a teljes birtoklási költség csökkentése állt. Ennek eredményeként mostantól minden F-Max jármű szériafelszerelése a középkonzolról egyetlen gombnyomással bekapcsolható Eco+ üzemmód, amely akár öt százalékkal is csökkentheti az üzemanyag-fogyasztást, tehát egy év alatt kétezer liter gázolajat is megtakaríthat. Az Eco+ egyfajta hatékonysági csomagként magában foglalja a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátón igazodó hajtásláncvezérlést, vagyis a MaxCruise rendszert, amellyel háromféle sebességtartomány állítható be -9 és +9 kilométer/óra között. A csomag további elemeként az Eco+ program 500-ról 450 lóerőre korlátozza a motor teljesítményét, 85 kilométer/órában maximalizálja a jármű sebességét, lehetővé teszi az EcoRoll szabadon gurítást, kikapcsolja a padlógázas visszaváltást, azaz a kickdown funkciót, valamint alapjárati üzemelés esetén öt perc után automatikusan leállítja a motort.

Furgon bérlés

 

Nagy távolságokra

Ám egy üzemeltető a fogyasztás csökkentése mellett úgy is lefaraghatja az üzemanyagköltségeit, ha mindig ott tankol, ahol a legolcsóbb a gázolaj. Ennek a lehetőségnek a maximális kihasználását segíti elő az új F-Max L modell. Ennek ugyanis 150 milliméterrel 3750 milliméterre növelték a tengelytávolságát, így a teljes üzemanyag-kapacitása harminc százalékkal 1350 literre nőt, ami akár ötezer kilométerre is elegendő. Nem elhanyagolható előnyként pedig a nagyobb tengelytáv a menetkényelmet és a menetstabilitást is javítja.

 

Intelligens megoldások

Persze a Ford Trucks fejlesztői nemcsak a hardverrel foglalkoztak, hanem a szoftverrel is. A két éve elérhető ConnecTruck hálózatba kapcsolhatósági rendszert új funkciókkal látták el. A megújult webportál részletes és valós idejű adatokat szolgáltat az üzemeltetőknek flottájuk járműveiről a földrajzi helyzettől az üzemanyag-fogyasztási adatokon át a gyorshajtásokig. Továbbá a rendszer távdiagnosztikát, online szoftverfrissítést, az üzemelési adatokról készülő rendszeres jelentéseket, a munkatársak vezetési stílusának kiértékelését és hasznos vezetési tanácsokat is kínál. A My Ford Trucks okostelefonos alkalmazás új generációjával pedig a gépkocsivezetők megtekinthetnek számos járműadatot az abroncsnyomástól a gázolaj- és AdBlue-szinten át a szervizintervallumokig, valamint egyszerűen feltölthetnek fotókat járművükről a telematikai rendszerbe. Míg a távvezérléssel akár egy kilométerről is működtethetik gépkocsijuk központi zárját, ablakemelőit, vészvillogóját, tetőszellőzőjét, kék hangulatvilágítását, tompított fényszóróját és biztonsági funkcióját. Ez utóbbi egy gombnyomásra felhúzza az ablakokat, bezárja az ajtókat és minden fogyasztót kikapcsol. Sőt, az alkalmazással akkor is bezárhatók az ajtók, ha jár a motor. A teljesen új felhasználói felülettel ellátott My Ford Trucks alkalmazás tehát még kényelmesebbé teszi a gépkocsivezetők mindennapos munkáját.

 

Városbarát innovációk

A Ford Trucks a kisebb tehergépjárműveit sem hagyta érintetlenül. Az országúti, illetve építőipari modellekhez immár a ZF kilencfokozatú automatizált sebességváltója is rendelkezésre áll akár 1500 newtonméter bemeneti nyomatékig. Ez egyrészt fokozza a vezetési kényelmet, főleg városi környezetben, másrészt csökkenti az üzemanyag-fogyasztást a sok megállással és elindulással járó alkalmazások esetén. Gyorsabb fokozatváltásai pedig az építőipari járműveknél vagy a tűzoltóautóknál jelenthet fontos szempontot. Az országúti sorozat további újdonsága a kormányzott hátsó segédtengely, amely akár 17 fokos kikormányzási szöget biztosít harminc kilométer/óra sebességig, így kilenc százalékkal csökkenti a fordulási kör sugarát. Ezáltal a 6×2-es járművek gyakorlatilag a 4×2-esek fordulékonyságát nyújtják.

 

Fekete vonal

Végül, de nem utolsósorban a hab a tortán az F-Max zászlóshajó Black Line különleges kiadása, amely igazi exkluzív modellként csupán 250 példányban készül. Ennek megfelelően mindegyik jármű sorszámot visel az ajtajain. Persze nemcsak ez teszi egyedivé a megjelenésüket, hanem a szürke fényezésüket díszítő, kék szegéllyel ellátott fekete csíkok is, amelyeknek a Ford Trucks által támogatott motorsportok adtak ihletet. Továbbá a fekete hátterű, LED-es fényszórók, valamint a fekete fellépők, tükörházak, sárvédőívek és keréktárcsák. A fülke belsőterében is a fekete szín uralkodik, a kormánykereket is kék varrású fekete bőr borítja a középállását jelölő kék csíkkal. Mindenütt lakkfekete betétek díszítik a járművezető környezetét, az üléskárpitok anyaga pedig egyenesen a Ford Mustang sportkocsiból származik. A Black Line modellekhez alapfelszerelés többek között az elektromos fülkebillentés, a nagy hűtőrekesz, a 7,2 colos multimédiás kijelző, az álló helyzeti fűtés és az abroncsnyomás-kijelző. Így a Ford Trucks szinte mindenki számára kínál vonzó, illetve korszerű újdonságokat, flottaüzemeltetőknek és gépkocsivezetőknek, távolsági, elosztó és hulladékgyűjtő járműveket használóknak egyaránt, sőt, a flottájukra vagy járművükre igényes fuvarozóknak is.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Bűvös hetes

Megkezdődött az új generációs Volkswagen Transporter előértékesítése Németországban. Az újdonság a megújult külső és a vadonatúj digitális műszerfal mellett számos korszerű vezetéstámogató rendszert és kényelmi funkciót, nagyobb rakteret, illetve teherbírást, valamint többféle belső égésű és…

Hidrogénes mindenes

Nem minden hidrogénüzemű jármű üzemanyagcellás elektromos hajtású, ugyanis világszerte több személy- és teherautó-gyártó is foglalkozik hidrogéntüzelésű belső égésű motorok fejlesztésével. Többek között a Daimler Truck is, amely nemrég megkezdte egy hidrogénhajtású Mercedes-Benz Unimog U 430…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra