Hatvanéves a furgongyártás fellegvára

Idén ünnepli a Mercedes-Benz a düsseldorfi gyárának hatvanadik évfordulóját, ahol csak az elmúlt harminc évben több mint ötmillió kishaszonjármű látott napvilágot. A folyamatosan korszerűsített üzem a fenntarthatóság terén is úttörőnek számít úgy a saját, mint az ott készülő járművek környezeti lábnyoma tekintetében. Mindemellett társadalmi felelősségvállalásban is példamutató.       

Közzétéve:

Hatvan évvel ezelőtt a Daimler Benz AG az Audi egyik ősének tekinthető Auto Union márkától vette meg a düsseldorfi járműgyárat. Rögtön kezdetét is vette az a fejlesztés, amelynek eredményeként ma már ez a Mercedes-Benz cégcsoport legnagyobb és legkorszerűbb kishaszonjárműgyára. Jelenleg a 700 ezer négyzetméteres üzemben körülbelül hatezer fő dolgozik. Olyan legendás típusok készültek itt, mint a Bremer és a Düsseldorfer becenevű igáslovak. Majd 1995-ben megkezdődött a Sprinter zárt furgonok gyártása, és 2019-ben a tisztán elektromos hajtású eSprinter zöldítette a palettát. A jövő év második felében pedig indul az eSprinter új generációjának előállítása. A teljesen elektromos járművek gyártósora a hagyományos hajtású modelleké mellett helyezkedik el, ami kellő rugalmasságot biztosít jóformán az összes ügyféligény és piaci követelmény kielégítéséhez.

Fenntartható folyamatok

A csillagos márka azonban nemcsak a termékeit illetően törekszik a fenntarthatóságot szem előtt tartani, hanem azok gyártása terén is. Ezért körülbelül ötvenmillió eurót ruház be az új eSprinter termelésének előkészítésébe. Sőt, a Mercedes-Benz összes saját tulajdonú kishaszonjárműgyára szerte a világon már ma szén-dioxid-semlegesen működik! Ezt Düsseldorfban többek között olyan intézkedések támogatják, mint az igény szerinti járatok a gyáron belül, a vezető nélküli szállítórendszerek és az üzemanyagcellás hajtású ipari tehergépjárművek. Továbbá a gyártó kinyilatkoztatott célja rövid időn belül teljesen átállni megújuló forrásokból származó elektromos áram beszerzésére. Szintén fontos környezetvédelmi megoldás, hogy a düsseldorfi üzem 2012 óta papírmentesen működik, vagyis táblagépek helyettesítik a papírt a dokumentáláshoz és információátadáshoz a termelési folyamatban.

Példás munkáltató

A düsseldorfi gyár a környezetvédelmi intézkedések mellett dolgozóinak továbbképzése terén is jelentős beruházásokat hajt végre. Az eSprinter kapcsán az üzem az elektromos hajtásmódok szakértői központjává vált. Emellett már több mint 2800 munkatársa megszerezte a nagyfeszültségű berendezések szereléséhez szükséges szakképesítést. Ez a szám is azt mutatja, hogy a düsseldorfi gyár a régió egyik legnagyobb munkáltatója, amely ráadásul a társadalmi felelősségvállalásban is jeleskedik. Többek között hátrányos helyzetű embereket és egy gyermekkórházat is támogat. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy amennyire eredményes múlttal büszkélkedhet, legalább annyira sikeres jövő áll a Mercedes-Benz düsseldorfi kishaszonjárműgyára előtt.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szuperkemény melókra

Európába is megérkezik idén a kontinensünk egyik legnépszerűbb pickupjának legkeményebb változata, a Ford Ranger Super Duty. A tengerentúli hazájában már jó néhány évtizede közismert típuskiegészítés korántsem csupán fokozott terepjáróképességeket takar: a „szuper kemény” Ranger a…

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…