Két ünnep, három fejlesztés

Két jelentős mérföldkövet is elért a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő MAN a nyár folyamán. Idén lett hetven esztendős a márka nagy múltú müncheni gyára, ahol júniusban új korszak nyílt: megkezdődött a tisztán elektromos modellek sorozatgyártása. Utóbbiakhoz ráadásul egy innovatív töltési megoldás is megjelent az MAN kínálatában.

Közzétéve:

Jubileum, gyártáskezdet és egy különösen ötletes és környezetkímélő töltésrendszer – mozgalmas nyárra tekinthet vissza a VIARENT palettáján számos modelljével szereplő MAN. Közép-Európa egyik legnagyobb kis- és nagyhaszonjármű bérbeadó vállalata ugyanis nyerges vontatói, felépítményezett teherautói és kishaszonjárművei választékában is kínálja az MAN nagysikerű modelljeit.

„Oktoberfest” júniusban

„Népünnepélyt” rendezett az oroszlános márka müncheni otthona hét évtizedének tiszteletére. Az esemény jó hangulatáról, a márka ügyfele, egyben „sörbeszállítója”, a Paulaner, a múltidézésről pedig mintegy negyven nevezetes és veterán jármű gondoskodott. Volt is mit ünnepelni. A müncheni gyártóközpontban mára nagyjából nyolcezren fejlesztik és gyártják a legkorszerűbb járműveket. 1955 óta mintegy 1,25 millió teherautó, kétmillió fülke és hárommillió tengely készült itt. Az üzem területe körülbelül 140 futballpályányi, azaz bő egymillió négyzetméter!

1955 óta bővítik folyamatosan a gyárcsarnokokat, 2008-ban pedig két irodaház is felépült. Nem sokkal később a Truck Forum és a Bus Forum kiállítási és rendezvényközpontot, illetve a járműátadásra szolgáló létesítményeket is birtokba vehették. 2016-tól az új fényezőműhely, a legmodernebb karosszériaüzem, valamint a tervező- és tesztközpont formájában további épületekkel gazdagodott a gyárterület. A high-tech telephely emellett saját tesztpályával és egy neogótikus kastéllyal, a hosszú távon fenntartható energiaellátás jegyében pedig önálló kombinált blokk-fűtőerőművel is rendelkezik.

München-Karlsfeldben egy geotermikus projektet is indított a vállalat, amellyel 2028-tól egyidejűleg fűtheti saját üzemeit, illetve táplálhatja a város távfűtési hálózatát. Az MAN célja, hogy 2030-ra világszerte 70 százalékkal csökkentse telephelyein az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2019-es szinthez képest. Mindenesetre eddig jól haladnak: 2024 végére már a 60 százalékot közelítették!

Új korszak nyitánya

Történelmi pillanat: június 16-án megkezdődött a MAN elektromos teherautók sorozatgyártása. A termelésnek Manfred Weber, az Európai Parlament képviselője és az Európai Néppárt elnöke, Alexander Vlaskamp, az MAN vezérigazgatója és Michael Kobriger, az MAN termelési igazgatója adott a szó szoros értelmében is „zöld” utat a müncheni üzemben.

Egyfajta gyártástechnológiai „bravúrként” integrált üzemben, azaz közös gyártósoron készülhetnek az elektromos és a dízel teherautók. A termelés így rugalmasan igazítható a piaci körülményekhez, az egyes járművek pedig pontosan a megrendelések sorrendjében készülnek el. A termelőkapacitás jelenleg – hajtásrendszertől függetlenül – nagyjából napi száz teherautó. Egy jármű körülbelül nyolc óra alatt ér a gyártósor végére.
Az innovatív koncepció természetesen nemcsak a szerelősoron, hanem a nyersanyagellátásban és a logisztikában is széles körű változtatásokat igényelt. Például amíg a belsőégésű motoros modellek tengelyeiket, tartályaikat és kipufogórendszerüket kapják, az elektromosokat a fülke alatti két akkumulátorral és a további elektromos komponensekkel szerelik fel.

A 2050-re kitűzött szén-dioxid-semlegesség szempontjából is fontos fejlesztéshez több mint ötezer munkatársat képeztek ki a nagyfeszültségű technológiára. Az MAN közel 400 millió eurót fordított kutatás-fejlesztésre tisztán elektromos teherautói megalkotásakor. Kínálatuk immár 12-től egészen 50 tonna össztömegig terjed, a hulladékgyűjtéstől egészen a távolsági fuvarozásig lefedve a piaci igényeket. Az évtized során mintegy egymilliárd eurót terveznek a márka európai üzemeinek villamosításába invesztálni.

Az MAN a sorozatgyártás megkezdése előtt már közel 200 előszériás elektromos teherautót szállított ki bizonyos ügyfeleinek. Ezek mára bő kétmillió kilométert tettek meg valós üzemben az európai utakon. A napi akár 850 kilométer futásteljesítményhez igen kedvező 97 kilowattóra/100 kilométeres átlagfogyasztás párosult. Az eredmény: már a gyártáskezdetet megelőzően mintegy 700 megrendelés gyűlt össze az elektromos teherautókra. Nem is csoda, hiszen az ultra-lowliner kivitel például 950 milliméter kapcsolási magasságával – így akár három méter pótkocsi-belmagassággal – különösen vonzó megoldás az autóipari logisztika alkalmazásaira.

Ötletes kocka – amely a környezetet is kíméli

Új töltési módot is kínál ügyfeleinek az MAN elektromos teherautóik töltésére. A Smart Charging Cube lényegében egy teljesítményelektronikával és töltőállomással kiegészített, nagy méretű akkumulátor. Az MAN és az AW Automotive együttműködésében készülő berendezés éppúgy használható járműtelepeken, mint például építkezésekre telepítve.

A helyi lehetőségektől függően 32 és 630 amper közötti áramerősséggel csatlakozhat a hálózatra, az akkumulátor pedig 500 és 1100 kilowattóra közötti energiatároló képességgel elérhető. „Kockánként” akár négy töltőpont is kiépíthető, a maximális töltési teljesítmény 400 kilowatt. És ha ez még nem lenne elég, a Smart Charging Cube nagyteljesítményű külső töltőállomást (MCS) is táplálhat, így utat mutatva a megawatt nagyságrendű töltési teljesítmények világában.

A Smart Charging Cube a „házilag”, például napelemrendszerrel termelt elektromos energiát is integrálhatja. Fejlett funkciói között a csúcsidőszak alatti hálózatterhelés elkerülése (Peak-Shaving), az ár szerinti dinamikus töltésidőzítés és a kétirányú töltés is szerepel.

Hetven év gyártás ide vagy oda: aligha tétlenkednek a fejlesztők a müncheni „oroszlánbarlangban”. Innovációik minden bizonnyal a VIARENT széles palettáján is feltűnnek majd…





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Új távlatok

Csupán az elektromos mobilitás hajnalán járunk csupán – azért a hőskorán talán már túl vagyunk. Ennek ellenére máris egy teljesen új töltési rendszerrel kell megbarátkoznunk a VIARENT bérautói között is népszerű nehézkategóriájú teherautók világában. Ám…

Hat évtized az élen

Nagy napot, egy kerek évfordulót ünnepelhettünk idén augusztus elején, ugyanis 1965. augusztus 9-én gördült le Langleyben a gyártósorról az első Ford Transit. Akkoriban még aligha gondolta bárki, milyen nagy hatást gyakorol majd a VIARENT palettáján…

Egyre ügyesebb őrangyalok

Aligha tartottak nyári szünetet babérjaikon ülve a magas fokú megbízhatóságáról és kiemelkedő biztonságáról közismert Volvo Trucks tervezői. A VIARENT bérautó-kínálatának egyik legnépszerűbb nehéz-teherautós márkája ugyanis mindjárt két új biztonságtechnikai fejlesztéssel is előrukkolt a nyár derekán.

Önállóan az autópályán

Illusztris társaságban folytatja intenzív fejlesztőmunkáját az automatizált vezetés területén a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott Isuzu. A japán high-tech szektor kiválóságaiként – két japán minisztérium megbízásából – négy technológiai vállalat indíthatott közúti teszteket nehézkategóriájú tehergépkocsik…

Tiszta zónák – 2. rész

Cikkünk előző részéből már képet alkothattunk arról, mennyire sokrétű és jövőbe mutató a károsanyag-kibocsátás, illetve a korlátozott kibocsátási zónák (LEZ) témaköre. A városi teherszállítás előtt álló hatalmas kihívás tétje nem kevesebb, mint a jövő egészséges…