Kishaszonjárművek a hannoveri IAA-n, 2. rész

Sorozatunk előző részében a hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon megjelent kishaszonjármű-gyártók újdonságait ismertettük a Citroëntől a Maxusig. Így most a többi márka kerül terítékre a Mercedes-Benztől a Volkswagenig.

Közzétéve:

A jövő megoldásai

Érthetően a Vision URBANETIC tanulmányfurgont övezte a legnagyobb érdeklődés a Mercedes-Benz csarnoknyi standjának kishaszonjárműveket felsorakoztató részen. Ez a koncepciójármű az önjáró, elektromos hajtású platformján cserélhető felépítményeivel kisáruszállítóként és mikrobuszként is kiválóan alkalmazható. Szintén nagy figyelmet kapott az új generációs Sprinter, amelynek kapcsán a Vans & Drones kísérleti projekt eredményeivel is megismerkedhettek a látogatók. Ennek lényege, hogy drónokat is használnak csomagok kiszállításához. Továbbá a már rendelhető eVito is megjelent a standon, amelynek 41 kilowattóra kapacitású akkumulátora akár 150 kilométer hatótávolságot is biztosíthat. Villanymotorjának teljesítménye 85 kilowatt, nyomatéka 300 newtonméter. A 3,2 tonnás eVito kétféle tengelytávolsággal készül, az 5,14 méteres modell legnagyobb terhelhetősége 1015, az 5,37 méteresé pedig 990 kilogramm, rakterük 6,0, illetve 6,6 köbméteres. Az eSprinter gyártása is megkezdődik 2019-ben, méghozzá egy 3,5 tonna össztömegű, 10,5 köbméteres rakterű, kilencszáz kilogramm hasznos teherbírású zárt furgonnal. Ennek 55 kilowattórás akkumulátora 150 kilométer hatótávolságot nyújt, de rendelhető kisebb akkucsomag is, 115 kilométer hatótávolsággal, ugyanakkor 1040 kilogramm terhelhetőséggel. A hajtáslánc azonos az eVito modellével. Tanulmányjárműként az üzemanyagcellás Concept Sprinter F-CELL modellt is bemutatta a csillagos gyártó. Ennek három tartálya összesen 4,5 kilogramm hidrogén feltankolására alkalmas, ami háromszáz kilométer hatótávolságot biztosít, de ez egy további tartály beépítésével 530 kilométerre bővíthető. Villanymotorjának teljesítménye 147 kilowatt, míg nyomatéka 350 newtonméter. Ezenkívül a Vito kínálatában megjelent egy új információs-szórakoztató rendszer, valamint Vito Line SPORT néven egy sportos felszereltségi szint, miként a Citan is egy új stíluscsomaggal állt elő. Az X-osztály pickupot pedig egy 258 lóerős csúcsmodell is képviselte az IAA-n. Mindemellett egy teljes minibuszcsalád is felsorakozott az új Sprinter alapján.

 

Erősítés az elektromos vonalon

A Nissan standján is az elektromos kishaszonjárművek álltak a középpontban. A továbbfejlesztett e-NV200 immár negyven kilowattóra kapacitású akkucsomaggal készül, így kétszáz kilométert is megtehet egy feltöltéssel vegyes ciklusban, míg városban több mint háromszáz kilométert is elérhet a hatótávolsága, amely hatvan százalékkal nőtt elődjéhez képest. Ám a rakterébe továbbra is bepakolható két Euro-raklap, hasznos terhelhetősége pedig 705 kilogramm. A Nissan emellett bemutatta a Navara Dark Sky Concept tanulmánypickupot, amelyet az Európai Űrkutatási Ügynökséggel (ESA) együttműködve fejlesztett ki. A ProPILOT vezetéstámogató rendszerekkel ellátott pickup egy mozgó űrkutató laboratóriumnak berendezett utánfutót vontat. A Navara N-Guard modellek pedig egyedi külső-belső stíluselemeikkel különböznek a testvéreiktől, míg az OFF-ROADER AT32 átépítőkészlet segítségével tovább javítható a terepjáró képesség.

 

A harmadik testvér

Miután az Opel a PSA-csoport tagjává vált, immár a standja is szervesen kapcsolódott a Citroën és a Peugeot kiállítási területéhez. A fő hangsúlyt az új generációs Combo bemutatására helyezték, amely a Citroën Berlingo és a Peugeot Partner ikertestvéreként éppúgy megkapta a 2019-es Év Kishaszonjárműve díjat.

 

Különleges kivitelek

Magától értetődően a Peugeot standján is a 2019-es Év Kishaszonjárműve díj viselője, vagyis az új generációs Partner körül forgott minden. Személyautós változata, a Rifter pedig a 4×4 Concept Car nevű tanulmányjármű formájában képviseltette magát az IAA-n, amely többek között a Dangel összkerékhajtási rendszerével, terepabroncsokkal és tetősátorral vonzotta a látogatókat. Ezenkívül kiderült, hogy a valós idejű helymeghatározásra is alkalmas Peugeot Connect hálózatba kapcsolhatósági rendszer immár a Boxer típushoz is rendelkezésre áll. Míg a Boxer az Avantage Plus Edition kiadás segítségével számos rakományrögzítési megoldást is bemutatott. Ugyanakkor a Partner kompakt furgon Service Edition kivitele sokoldalú tároló- és polcrendszereket vonultatott fel.

 

Ötletbomba

A Renault kishaszonjárművek standján az elektromos hajtású Kangoo Z.E. és Master Z.E. mellett egy jövőbe mutató tanulmányjármű, az Ez-Pro vitte a prímet. Ez a koncepció annyiban igen hasonló a Mercedes-Benz elképzeléséhez, hogy ez is cserefelépítménnyel biztosítja a sokoldalú alkalmazhatóságot, valamint elektromos hajtású és önvezetésre is képes. Ugyanúgy egy önjáró „gördeszkából” és könnyen cserélhető személy-, illetve áruszállító felépítményekből áll. Az IAA-n kiállított jármű felépítményének első részébe egy vezetőkapszula került, amelybe elölről szállhat be a gépkocsivezető a magasra nyíló homlokfalon keresztül. Míg a kezelőszemélyt nem igénylő feladatokhoz egy hasábszerű felépítményt tervezett a Renault. A járművek pedig összeállhatnak hosszú, konvojozó szerelvénnyé is. Mivel a „gördeszka” mindegyik kereke kormányozott, szűk helyeken is jól manőverezik az eszköz. Az Ez-Pro rendszer járművei az infrastruktúrával kommunikálva könnyen elkerülhetik a dugókat vagy igazodhatnak a közlekedési lámpák zöldhullámához.

 

Túlméretes utcai robogók

Két újdonsággal érkezett Hannoverbe a StreetScooter, persze mindkettő elektromos hajtású kisáruszállító. A Ford Transit típuson alapuló Work XL akár húsz köbméteres dobozos felépítménnyel is készülhet, hasznos teherbírása pedig 1150 kilogramm. A 76 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagja kétszáz kilométer hatótávolságot is biztosíthat. A Work L Cool viszont a gyártó saját fejlesztésű kishaszonjárművének hűtődobozos változata. A Schmitz Cargobulltól származó hűtőfelépítmény aggregátja külön áramellátású, így nem befolyásolja az akár hatszáz kilogramm hasznos teherbírású gépkocsi hatótávolságát.

 

Offenzíva a villanyfronton

Nem kisebb stratégiai célt tűzött ki a Volkswagen, mint azt, hogy az elektromos járművek élenjáró gyártója lesz, beleértve a kishaszonjárműveket is. Ennek jegyében számos újdonságot vonultatott fel standján a tehertriciklitől a nagyfurgonig. A középpontban a T1-es Transporterre emlékeztető I.D. BUZZ CARGO tanulmányfurgon állt, amely a gyártó új, moduláris elektromos platformjára (MEB) épül. Az önvezetésre is alkalmas jármű egy feltöltéssel akár 550 kilométert is megtehet. Legalább ennyire innovatív a Crafter HyMotion, amely hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtást kínál száz kilowattos villanymotorral. A tartályai 7,5 kilogramm hidrogént tárolhatnak, amely több mint ötszáz kilométerre elegendő a 4,25 tonnás kishaszonjárműben. Már 2019-ben piacra kerülhet a tisztán elektromos hajtású ABT e-Transporter, amely átvezeti a T6-ost az elektromos hajtás korszakába. A 6,7 köbméteres rakterű modell 37,3 vagy 74,6 kilowattóra kapacitású akkucsomaggal készül majd, így a hatótáv 208, illetve 400 kilométer lesz. A hasznos teherbírás a kisebb akkuval 1050 kilogramm, a nagyobbal 750. Ennek kisebb testvére az ABT e-Caddy, amely hosszú tengelytávú változatában 4,2 köbméteres rakteret és 635 kilogramm hasznos teherbírást kínál. Hatótávja eléri a 220 kilométert, hajtásáról 82 kilowattos villanymotor gondoskodik. A gyártó ezenkívül egy részleges hibrid hajtású rendszert is bemutatott a Transporter számára, amelynél a kétliteres, 102 lóerős dízelmotorhoz egy 27 kilowattos, azaz 37 lóerős villanymotor társul, ez utóbbi ráadásul a hátsó tengelyt hajtja. A Cargo e-Bike elektromos rásegítésű tehertricikli pedig a csomagkézbesítésben kaphat jelentős szerepet. A jármű 48 voltos, 250 wattos motorja 25 kilométer/óra sebességig segíti a futárt, ládája pedig fél köbméter térfogatú.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A hatékonyság bajnokai

Megjelenésük óta több neves szakmai díjat elnyertek, illetve számos összehasonlító teszten győzelmet arattak kiváló üzemanyag-fogyasztásukkal az új generációs DAF tehergépkocsik. Ezek tapasztalataiból merítve az eindhoveni gyártó bevezette az Efficiency Champion felszereltségi csomagot, amellyel az új…

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra