Korlátok nélkül

Jelentősen kibővítette tisztán elektromos hajtású teherautóinak kínálatát az MAN, amelyet az idei IFAT kommunális szakkiállításon mutatott be. Az eTGX és eTGS ezáltal már fülke-alvázként is sokféle tengelytávolsággal, fülkével, motorteljesítménnyel, akkumulátorcsomaggal, töltőcsatlakozó-elhelyezéssel és az adott alkalmazáshoz igazított felszereltséggel áll az ügyfelek rendelkezésére. Ezt pedig az elektromos tehergépjárművekre szabott teljes körű szaktanácsadás és egyéb e-mobilitási szolgáltatások egészítik ki.

Közzétéve:

Először mindössze háromféle kombinációval jelentek meg az MAN elektromos nehéz-tehergépjárművei, az oroszlános gyártó mostanra azonban több mint egymillióra bővítette ki a konfigurálható változatok számát. Nem véletlen, hogy a 4×2-es és 6×2-es fülke-alvázak új kínálatát éppen a müncheni IFAT szakkiállításon mutatta be a vállalat, ugyanis ezek ideális alapjárművek sokféle alkalmazáshoz a kommunális és közüzemi ágazatokban is. Az MAN az új elektromos teherautóinak fejlesztésébe már korán bevonta a legkülönfélébb felépítménygyártókat is, hogy minden ügyfélnek a villanymotoros fülke-alváz és a felépítmény optimális kombinációját kínálhassa.

Széles specifikációs lehetőségek

A 18-28 tonna össztömegű eTGX és eTGS fülke-alvázak három, négy, öt vagy hat modulárisan kombinálható és sokféle módon elhelyezhető akkumulátort, illetve 333, 449 vagy 544 lóerő legnagyobb teljesítményű villanymotort kínálnak. Ezáltal rugalmasan kialakíthatók szabad helyek az alvázon a felépítmények különféle berendezései számára. Emellett különböző teljesítményszintű mechanikus és elektromos mellékhajtások is rendelkezésre állnak. Továbbá kilencféle tengelytávolság, hat fülkeváltozat, kormányzott és nem kormányzott utánfutó tengelyek, elöl laprugós és hátul légrugós vagy mindenhol légrugós felfüggesztések, az adott alkalmazásra szabott menetprogramok és sok egyéb személyre szabható megoldás szerepel a kínálatban.

Persze az akkumulátoros elektromos gépjárművek kapcsán a hatótávolság is kulcsfontosságú kérdés. Az eTGX és eTGS esetében még a legrövidebb, 3,75 méteres tengelytávolság mellett is beépíthető öt akkumulátor akár 400 kilowattóra használható kapacitással, ami akár 500 kilométer hatótávot is biztosíthat. De például a kommunális alkalmazásokban jellemző napi futásteljesítmények kevesebb akkumulátorral is teljesíthetők, így akár 2,4 tonnával is növelhető a hasznos teherbírás. Az akkumulátorok élettartama pedig az 1,6 millió kilométert vagy a 15 évet is elérheti. Mindezekkel a paraméterekkel az alkalmazási példák között hulladékgyűjtő járművek, egykaros görgős és kétkaros láncos konténeremelők, platós és emelőkosaras teherautók, három irányba billenthető felépítményes tehergépkocsik, téli útkarbantartók és darus billencsek is szerepelnek.

Teljes körű szolgáltatáscsomag

Az új elektromos teherautók mellé az MAN egy mindenre kiterjedő e-mobilitási szaktanácsadási szolgáltatást is nyújt, amely a járművek alkalmazásának és a töltőinfrastruktúra követelményeinek ügyfélre szabott elemzésével segíti az elektromos közlekedésre való átállást. Sőt, a gyártó töltőállomásokat is kínál a töltőinfrastruktúra beszállítóival folytatott együttműködés eredményeként. Ezeket pedig az elektromos tehergépkocsik üzemeltetési igényeire szabott szervizszerződések, finanszírozási megoldások és digitális szolgáltatások egészítik ki. Az oroszlános gyártó tehát készen áll arra, hogy minden szempontból ugyanolyan rugalmasan és teljeskörűen tudja kiszolgálni az akkumulátoros elektromos teherautókat igénylő ügyfeleket, mint akik belső égésű motorral hajtott járműveket szereznek be.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Feljebb lépett!

Kívül belül megújult a legkisebb oroszlán, vagyis az MAN népszerű kishaszonjárműve, a TGE. Természetesen a változások zömét a karosszéria alatt, valamint a régi és új vezetéstámogató rendszerek tudásában kell keresnünk.

Méltó utód

Kis- és középvállalkozások számára eddig is ideális választás volt a Ford Transit Custom. A kishaszonjármű új generációja azonban az eddigiekhez képest is nagyobb választékot kínál karosszériaváltozatok és hajtásláncok terén, emellett egy sor praktikus megoldás teszi…

Orrplasztika után

Kicsit hosszabbra és áramvonalasabbra szabták a Volvo FH elejét, kihasználva az uniós szabályozás adta lehetőségeket. Az újításnak köszönhetően javult a nehéz-tehergépjárművek stabilitása és sikerült csökkenteni a fogyasztást.