Merész kezdés

Amióta megindult az elektromos gépjárművek piaci térnyerése, világszerte egyre több startupcég kezd járműgyártással foglalkozni, jó eséllyel a Tesla sikertörténetén felbuzdulva. Ennek egyik legújabb példája az Egyesült Királyságban nemrég útjára indult HVS, amely máris bemutatta egy hidrogénnel működő üzemanyagcellás nyerges vontató izgalmas, különleges prototípusát, az AlphaX modellt.

Közzétéve:


Egyértelműen az ígéretes üzemanyagcellás hajtásra alapozza működését a HVS, hiszen a vállalat neve a Hydrogen Vehicle Systems, magyarul hidrogénes járműrendszerek kifejezés rövidítéséből született meg. A 2017-ben Glasgow városában alapított startupcég pedig elsősorban a nehéz-kategóriás járművekre összpontosít, hiszen az Egyesült Királyságban ezek felelnek a közúti közlekedés károsanyag-kibocsátásának 18 százalékáért, miközben a gépjárművek összes futásteljesítményének csupán öt százalékát adják. Számuk pedig az áruforgalom növekedésével folyamatosan gyarapodik az utakon. A HVS mögött egyébként az EG Group áll stratégiai befektetőpartnerként, amely többek között hidrogéntöltő-infrastruktúrát is kínál.

Teljesen saját fejlesztés

Több más gyártóval ellentétben a HVS nem egy már meglévő, hagyományos hajtású tehergépkocsi átépítésével alkotta meg üzemanyagcellás modelljét, hanem tiszta papírlappal látott neki a feladatnak és házon belül tervezett mindent. Ennek eredményeként egy nemcsak a hajtás és a hatótáv, hanem a megjelenés, a légellenállás, a kilátás, az ergonómia, a hasznos teherbírás és a tömegeloszlás terén is kimagasló, illetve különleges járművel rukkolt ki. Az AlphaX alvázát már eleve az alternatív hajtáslánc köré tervezték, amely az akár 700 bar nyomással is használható, szénszálas kompozitból készülő hidrogénpalackokat, a kétszáz kilowatt teljesítményű üzemanyagcellát, az energiatároló rendszert és az elektromos hajtott tengelyt is magában foglalja. A 7,9 tonna saját tömegű jármű további különlegessége a légrugós, független első felfüggesztés, tengelytávolsága és hátsó túlnyúlása pedig az alkalmazási területnek, illetve hatótávigénynek megfelelően választható meg.

A gyártó akár 830 kilométer hatótávolságot is ígér, az akkumulátoros elektromos modellekhez képest nagyobb hasznos teherbírás és lényegesen rövidebb, a dízelekével vetekedő feltöltési idő mellett. A HVS vontatójának fülkéje pedig messze kedvezőbb aerodinamikájú a jelenleg az utakon futó nehéz-teherautókhoz képest, ami a hatótáv szempontjából is különösen előnyös. Hasonlóan jövőbe mutató a műszerfal kialakítása is, amelyet persze a mai járműipari trendeknek megfelelően kapcsolók tengere helyett egy hatalmas digitális kijelző ural. A skóciai gyártó az európai terjeszkedésre készülve már az AlphaX balkormányos változatát is fejleszti, továbbá a fülke-alvázas kivitelén is dolgozik. A HVS innovatív tehergépjárműve iránti fokozott piaci érdeklődést jól mutatja, hogy már a fejlesztési szakaszban több mint négyszáz előrendelés érkezett rá potenciális ügyfelektől.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Teljes gázzal hidrogéneznek

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Volvo Trucks üzemanyagcellás hajtású teherautójának fejlesztése azzal, hogy már közúton tesztelik. Ráadásul Svédország északi részén már kemény téli körülmények között is próbára tették.

Különc küldönc

Több mint 50 milliárd dollárt fordít a Ford világszerte arra, hogy élen járjon az elektromos járművek piaci forradalmában. Ennek legújabb lépéseként a Ford Pro bemutatta az E-Transit Courier minifurgont. Az új generációs modell a tisztán…

Nem fog ki rajta a fagy sem

Idén télen több ezer kilométeren át tesztelte az MAN a sorozatgyártáshoz közeli elektromos nyerges vontatóját Svédországban, az északi sarkkör környékén. Elsősorban az eTruck hatótávolságát, tölthetőségét, fűtési rendszerét és hajtásláncának működését vizsgálták a legkeményebb zimankóban. Ám…

Innovációk több tengelyen

Tovább folytatódott a DAF tehergépkocsi-kínálatának rendkívül sikeres generációváltása, mégpedig a különlegesebb terepes és közúti alkalmazásokra való többtengelyes modellváltozatok bemutatásával. Innovatív megoldásokból természetesen ezek körében sincs hiány.

Új ötletekben nincs hiány

Nem tétlenkedtek az utóbbi időben sem a Kögel leleményes fejlesztői, így a neves pótkocsigyártó több hasznos újdonságot is bevezetett a közelmúltban. A hosszított, így nagyobb kapacitású EuroTrailer függönyponyvás félpótkocsi immár igazoltan közúti-vasúti kombinált fuvarozásban is…

Föld alatti fenntarthatóság

Kísérleti jelleggel már a bányaiparban is megjelennek a Volvo Trucks elektromos teherautói. A svéd járműgyártó és a Boliden bányavállalat együttműködésének célja a felszín alatti fuvarfeladatok környezetében is elterjeszteni ezt a fenntarthatóság irányába mutató technikát.

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra