Messzebbre elér a kezük

Immár négy éve gyártja a Volvo Trucks a tisztán elektromos hajtású FL Electric és FE Electric teherautókat, így most elérkezett a frissítés ideje. Ennek keretében a svéd gyártó új, nagyobb energiasűrűségű akkumulátorokat vezetett be, amelyekkel jelentősen növelhető a hatótáv vagy változatlan hatótáv mellett a hasznos teherbírás.

Közzétéve:

Négy évvel ezelőtt a legelsők között kezdett elektromos tehergépkocsikat értékesíteni a Volvo Trucks. Később a középkategóriás FL és FE mellett megjelent a nehéz-kategóriás FM, FMX és FH, valamint az amerikai piacon a VNR villanyhajtású változata is. Mindezekből világszerte negyven országban együttesen már közel ötezer példányt adott át ügyfeleinek a svéd gyártó, és ezzel piacvezetőnek számít az elektromos teherautók terén.

Optimalizálhatók hatótávolságra vagy hasznos teherbírásra

Most újabb lendületet adhat az eladásoknak, hogy nagyobb energiasűrűségű akkumulátorok bevezetésével közel másfélszeresére növelték az FL Electric és FE Electric modellekhez elérhető akkumulátorcsomagok összkapacitását. Így az FL Electric hatótávolsága elérheti a 450, az FE Electric modellé pedig a 275 kilométert, amivel ezek a teherautók szinte minden városi és város környéki alkalmazásra megfelelnek napközbeni töltés nélkül. Még az olyan nagy energiaigényű feladatokra is, mint a hulladékgyűjtés vagy a városi építőipari fuvarozás. Ez a fejlődés persze abból az irányból is megközelíthető, hogy az eddig kínált hatótávolságokat mostantól kevesebb akkumulátorral, azaz kisebb saját tömeg mellett biztosítják az elektromos modellek, ami nagyobb hasznos teherbírást eredményez. Akkumulátoronként fél tonna megtakarítással számolhatunk. Márpedig bizonyos felhasználási területeken a hasznos terhelhetőség fontosabb szempont a hatótávolságnál.

Meggyőző értékek

A megújult Volvo FL Electric villanymotorjának legnagyobb teljesítménye 180 kilowatt, azaz 245 lóerő, kapacitása pedig három akkumulátorral 280, míg hattal 565 kilowattóra. Így elosztófuvarozásban a legnagyobb akkucsomaggal 450, míg a legkisebbel 280 kilométer a hatótávolsága. Ezzel szemben az FE Electric modellt két villanymotor hajtja együttesen legfeljebb 225 kilowatt, azaz 306 lóerő teljesítménnyel. Három akkumulátor beépítésével 280, míg néggyel 375 kilowattóra összkapacitást biztosít az FE elektromos változata. Négy energiatároló esetén elosztófuvarozásban 275, hulladékgyűjtés során elektromechanikus mellékhajtás használatával pedig 200 kilométert tehet meg egy feltöltéssel. Ezekkel a javított képességekkel tehát a Volvo FL Electric és FE Electric valóban meggyorsíthatja az átállást a csendesebb és tisztább városi fuvarozásra. Jól érzékelteti a különbséget, hogy zöld áram használatával ezek a modellek évente járművenként körülbelül harminc tonna szén-dioxid kibocsátását takaríthatják meg dízelüzemű társaikhoz képest. Az újdonságok már rendelhetők, idén ősztől pedig a kiszállításuk is elindul.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra