Mindenki nyerhet

Egy nemrég született együttműködési megállapodás értelmében a Voith szállítja majd a retardert a Ford Trucks új, 16 fokozatú EcoTorq sebességváltójához, amelyet többek között a sikeres F-Max nyerges vontatóba is beépítenek. Igazi win-win helyzet jött létre, hiszen a Ford Trucks járműveiben egy újabb neves, élvonalbeli beszállító csúcsszínvonalú részegysége jelenik meg, a Voith előtt pedig új piaci területek tárulnak fel, főként Európában.

Közzétéve:

Kizárólagos partnerként az 1867-ben alapított és ma már több mint húszezer főt foglalkoztató, illetve a világ több mint hatvan országában tevékenykedő Voith szállítja majd a retardert a Ford Trucks saját tervezésű és gyártású EcoTorq sebességváltójához. A török járműgyártó kimondottan a 13 literes Ford EcoTorq Euro VI motorokhoz fejlesztette ki ezt a 16 fokozatú, nagy teherbírású váltót többek között a 2019-es Év Tehergépkocsijának választott F-Max nyerges vontató számára. Az új erőátviteli berendezés automatizált változatát 2021 októberében vezette be a Ford Trucks a török piacra, amelyet hamarosan a kézi kivitel is követ majd. Jövőre pedig a márka nemzetközi piacain is megjelenik az EcoTorq váltó a Ford nehéz-teherautóiban.

Szerves egységben

A Voith önálló olajellátású, VR 115 CT típusú retardere az EcoTorq sebességváltó kimeneti oldalához csatlakozik, vagyis szekunder retarderként biztosít kopásmentes fékezést, hozzájárulva az üzemi fékek tehermentesítéséhez. A nagy féknyomatékot kifejtő retardert teljes mértékben integrálják a jármű fékvezérlő rendszerébe, így például lejtmeneti sebességtartásra is alkalmas az üzemi fékek használata nélkül. A megállapodás részeként a Ford Trucks és a Voith a retarderek szervizelését illetően is szoros együttműködést tervez kialakítani a közeljövőben, amihez a Voith meglévő szervizhálózatára is támaszkodnak majd. Mindezek alapján valóban mindkét fél sokat nyerhet ezzel az új partneri kapcsolattal.

 





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…

Itt a megoldás?

Újabb „varázsszó” – pontosabban rövidítés – tűnt fel az elmúlt bő másfél évtized során a fuvarozás horizontján napjaink égető problémáinak megoldására. A HVO üzemanyagok, azaz a hidrogénezett növényi olajok máris sokat ígérnek, ám egyelőre keveset…

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív…

Ahol a csillagok születnek

Jelentős évfordulót ünnepelhettek a Rajna mentén: hatvan éve, 1965 júliusában gördült ki az első teherautó a VIARENT bérautókínálatának is méltán népszerű márkája, a Mercedes-Benz wörthi gyárából. A gigantikus üzem napjainkra már számos modellsorozat szülőhelyeként írta…

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében…