Rekordtáv hidrogénnel

Sikeresen áttörte az üzemanyagcellás nehéz-teherautók hatótávolságának ezer kilométeres lélektani határát a Mercedes-Benz GenH2 prototípus. A folyékony hidrogénnel hajtott nyerges szerelvény negyven tonna összgördülőtömeggel egészen pontosan 1047 kilométert tett meg Wörth és Berlin között feltöltés nélkül, ami fontos mérföldkőnek számít az üzemanyagcellás tehergépkocsik fejlesztésében.

Közzétéve:

Jól mutatja az üzemanyagcellás hajtás lehetőségeit és létjogosultságát a távolsági közúti fuvarozásban, hogy a Mercedes-Benz Actros típuson alapuló GenH2 nyerges vontatóból és teljes terheléssel ellátott félpótkocsiból álló tesztszerelvény valós forgalmi körülmények között több mint ezer kilométeres hatótávolságról tett tanúbizonyságot. A leplombált üzemanyagtartállyal végzett próbát a TÜV Rheinland hitelesítette. Az esemény fontosságát az is jól tükrözi, hogy a különleges járművet Andreas Gorbach, a Daimler Truck AG igazgatótanácsának a teherautók műszaki fejlesztéséért felelős tagja vezette át a célvonalon Berlinben.

Valóban zöld megoldás

A rekord kapcsán Andreas Gorbach kifejtette, hogy a közúti fuvarozás szén-dioxid-semlegesítéséhez az akkumulátoros és az üzemanyagcellás elektromos hajtásra egyaránt szükség lesz. Az utóbbi előnye elsősorban a nagy hatótávolság és a rövid feltöltési idők, amivel rugalmasan megfelel a távolsági fuvarozás igényeinek. Persze két további adalék is elengedhetetlen a célok eléréséhez, a zöld energia infrastruktúrája és a versenyképes árak, hangsúlyozta Andreas Gorbach. A Daimler Truck a zöld energia terén is jól példával jár elöl, hiszen biometánból előállított, cseppfolyósított hidrogénnel töltötte fel a rekordot döntő GenH2 vontató alvázán kétoldalt elhelyezett, negyven kilogramm kapacitású, hőszigetelt tartályokat.

Két vasat tartanak a tűzben

A Daimler Truck a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény elkötelezettjeként célul tűzte ki, hogy 2039-re már csak szén-dioxid-semleges járműveket kínál majd az európai, észak-amerikai és japán piacokon. Stratégiájában akkumulátoros elektromos teherautókkal célozza meg az elosztófuvarozást, valamint a kijelölt, megfelelő töltési lehetőségeket is tartalmazó útvonalakon futó távolsági alkalmazásokat. Míg az üzemanyagcellás tehergépkocsik jelenthetik a megoldást a nagyobb rugalmasságot igénylő távolsági fuvarozásban és a túlsúlyos rakományok szállításában. A tervek szerint a Mercedes-Benz GenH2 kiterjedt üzemeltetői tesztelése már az elkövetkező években megkezdődhet, az évtized második felében pedig a sorozatgyártása is elindulhat.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Bűvös hetes

Megkezdődött az új generációs Volkswagen Transporter előértékesítése Németországban. Az újdonság a megújult külső és a vadonatúj digitális műszerfal mellett számos korszerű vezetéstámogató rendszert és kényelmi funkciót, nagyobb rakteret, illetve teherbírást, valamint többféle belső égésű és…

Hidrogénes mindenes

Nem minden hidrogénüzemű jármű üzemanyagcellás elektromos hajtású, ugyanis világszerte több személy- és teherautó-gyártó is foglalkozik hidrogéntüzelésű belső égésű motorok fejlesztésével. Többek között a Daimler Truck is, amely nemrég megkezdte egy hidrogénhajtású Mercedes-Benz Unimog U 430…

Vissza a gyökerekhez

Napjainkra eltűntek a piacról az egyszerű, olcsó, célszerű kialakítású, könnyen üzemben tartható, munkaautónak való üsd-vágd pickupok, ugyanis ezek a platós terepjárók a globális trendeket követve látványos megjelenésű, igényes kivitelezésű, gazdagon felszerelt, nagy teljesítményű életstílus-autókká váltak.…

Szétkürtölt fenntarthatóság

Hazánkban nem sokan ismerik a több mint nyolcvanéves járműgyártási múlttal büszkélkedő Hino márkát, azonban érdemes odafigyelni a fejlesztéseire. A Toyota holdudvarába tartozó gyártó tavaly októberben a Japán Mobilitási Kiállításon két fontos újdonságot is bemutatott a…

Díjnyertes digitalizáció

Jelentősen megújultak az MAN és NEOPLAN buszok a 2024-es modellévre. Egyik legfontosabb innovációjuk a vadonatúj, igényes és ergonomikus műszerfal a teljesen digitális műszerpanellel, valamint az intelligens kialakítású és működésű kezelőelemekkel. Ezzel elnyerték a Busworld szervezet…

Sokszínű alternatívák

Több fontos, illetve érdekes újdonsággal is kirukkolt az Isuzu a közelmúltban. Egyrészt átfogóan megújította a hazánkban is egyre sikeresebb D-Max pickupot. Másrészt kifejlesztett egy gyors akkumulátorcserén alapuló rendszert tisztán elektromos hajtású kisteherautókhoz, valamint bemutatott egy…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra