Szelek szárnyán

Kicsivel nagyobb lett, maradhat? De még mennyire! Mintegy 24 centiméterrel megnyújtott orrkialakításával a Volvo FH Aero optimálisan használja ki az Európai Unió járműhosszúságra vonatkozó, új szabályzása adta lehetőségeket. A Volvo FH – a VIARENT flottájának oszlopos tagjaként – legújabb generációjában vérbeli high-tech aerodinamikai megoldásokat vonultat fel a Volvo Trucks „boszorkánykonyhájából”.

Közzétéve:

Szó szerint „légből kapott” fejlesztésekkel mutatkozhatott be a Volvo FH Aero, vezetőfülkéjének egyes aerodinamikai „varázslatait” ugyanis éppen a repülőgépiparban bevált koncepcióként vették át a tervezők. A 2025-ös Zöld Teherautó Díjat („2025 Green Truck Award”) is méltán kiérdemelt modellsorozat ily módon is hozzájárul a légellenállás, s ezzel az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás jelentős további mérsékléséhez. Ez a komoly elismerés azonban a Volvo legújabb aerodinamikai megoldásai első igazi próbájaként is szolgált.

Beszédes számok

A fülke körüli légáramlásokat stabilizáló különböző idomok, a meghosszabbított légterelők és az átdolgozott oldalburkolatok egyaránt diszkrét és esztétikus megoldások – ám mindenekelőtt hatékony eszközök az aerodinamikai tulajdonságok javítására. A gyakorlatban ez nem kevesebbet jelent az üzemanyag-fogyasztás, s ezzel a szén-dioxid-kibocsátás akár kétszázalékos csökkenésénél, ami természetesen a nagyobb hatótávban is megjelenik. Mivel mindez a típus eleve színvonalas gazdaságossági mutatóin felül értendő, új aerodinamikai fejlesztéseivel az új Volvo FH Aero összességében akár hét százalékkal is mérsékelheti fogyasztását a hagyományos fülkéjű elődjéhez képest. Az új megoldások különböző kombinációit máris felfedezhetik a takarékos nehézkategóriájú teherautókat kereső ügyfelek a Volvo FH és FH Aero, illetve – az áramlásstabilizáló fülkeidomok kivételével – a Volvo FM modelleken is. A fejlesztések hajtáslánctól függetlenül, vagyis az említett sorozatok elektromos, illetve gáz- és dízelüzemű változatain is megjelennek.

Légterelés mesterfokon

Jól tudjuk, a fejlett szimulációkra és szélcsatorna-mérésekre fordított idő és energia mindig megtérül. Nincs ez másként az FH Aero esetében sem, olykor pedig a legkevésbé feltűnő megoldások bizonyulnak a leghatékonyabbnak. A legjelentősebb újítást ugyanis a fülke légáramlás-stabilizátorai jelentik, amelyek az A oszlopon, a szélvédő mellett sorakoznak. Ez a régió rendkívül fontos a légellenállás szempontjából, ahol egyébként a Volvo Trucks új visszapillantó kamerarendszere (Volvo Camera Monitor System) révén is új távlatok nyíltak. Az A oszlopokon gondosan kiformált, kis méretű és ferde állású idomokból álló mintázat hatékonyan szabályozza a fülke sarokélei körül kialakuló légáramlásokat. A mikroszinten optimalizált áramlási képek végül makroméretű hatásokban összegződnek, ami a jövő aerodinamikai koncepcióinak fejlesztését is alapjaiban határozhatja meg.

Egy kis matek

Az eddig megszokottaktól alapvetően eltérő gondolkodásmód egészen meglepő eredményekkel is szolgál. A repülőgépeken, szélturbinákon vagy akár Formula–1-es versenyautókon is általánosan alkalmazott technikával ugyanis korántsem ért még véget a fejlesztések sora. Miközben a fülke említett légáramlás-stabilizáló idomai jóval előnyösebbé alakítják a teherautó elejének aerodinamikai viszonyait, két további fejlesztés számára is kedvezőbb feltételeket teremtenek. Az egyik a fülkehátfal körüli oldalsó és tetőlégterelők rendszere. A függőleges fülkehosszabbító légterelők tekintélyes 50 milliméterrel megnyújtott idomai tovább szűkítik a fülkehátfal és a pótkocsi közötti rést. A teljes körű aerodinamika további fontos elemei a tengelyek közötti oldalburkolatok, amelyek most még pontosabban illeszkednek a hátsó sárvédőkhöz. Ez a három aerodinamikai funkció immár matematikai tanulmányainkat is megcáfolja, az 1+1+1 > 3 algebrai nonszensz szerint egészítve ki egymást. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a három megoldás alkotta rendszer pozitív hatása összességében nagyobbra adódik az egyes részkomponensek jelentette önálló előnyök összegénél.

Az új Volvo FH Aero példája is jól érzékelteti a légellenállás fogyasztásra – ezzel pedig a károsanyag-kibocsátásra és a hatótávra – kifejtett, már-már meglepően intenzív hatását. Amennyiben a vezetőfülke meghosszabbítása kifinomult aerodinamikai fejlesztésekkel is párosul, kiemelkedő üzemanyag- és elektromosenergia-hatékonyság érhető el – különösen is a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás óriási futásteljesítményeinek léptékén. Aki a VIARENT rövid vagy hosszú futamidejű bérleti megoldásai mellett dönt, annak ezek az újdonságok hatalmas előnyt jelentenek. A bérleti díj ugyanis az üzemanyag-költségen kívül szinte minden költségtételt lefed, most pedig a Volvo FH újdonságaival még az üzemanyagszámla is jelentősen csökken majd. A VIARENT ügyfelei megint nyernek ezzel.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Felnőtt a kis testvér

Távolsági fuvarozásra kifejlesztett, tisztán elektromos eActros 600 családjával a Mercedes-Benz Trucks már 2024 vége óta kínál sorozatgyártású alternatívát a dízelteherautókkal szemben. Most újabb jelentős fejlesztésről adott hírt a VIARENT palettájának közkedvelt tagja. A csillagos márka…

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…