Tovább zöldülnek

Jóval nagyobb hatótávolságú elektromos nyerges vontató érkezik a Volvo kínálatába idén. A Volvo FH Electric új nemzedéke már az egyetlen töltéssel ledolgozott teljes munkanapokat tűzte ki célul.

Közzétéve:

Az idei év második felében érkezik a Volvo FH Electric új generációja, amely az eddigi központi villanymotor helyett e-tengelyre vált. Ennek értelmezéséhez érdemes áttekinteni az elérhető hajtásmódokat, hiszen míg a dízelmotoros felépítésnél mindenki ugyanazt a receptet követi több mint száz éve, a villanyos korban jelenleg több megoldást is láthatunk.

A felépítésében a dízelmotoros hajtáslánchoz legközelebb álló központi villanymotor esetén a vontatómotor az alváz hossztartói között, hosszában helyezkedik el. Egy váltón, valamint kardántengelyen keresztül hajtja a merevhidat. Ennek az elrendezésnek az a hatalmas előnye, hogy a hagyományos differenciálműves tengelyt használja, sőt akár a megszokott automatizált váltót is beépítheti a gyártó. Vagyis meglévő, ismert és bevált alkatrészeket alkalmaz és nem szükséges újragondolni az elrendezést sem a gyártónak, sem a felépítményezőnek. Viszont ezek a megoldások a hossztartók közötti teret szépen kitöltik.

Ezért egy másik, helytakarékosabb utat jelent az e-tengely, amelyben a villanymotor és legtöbbször a rendszert szabályzó teljesítményelektronika is egyetlen egységként a tengelyben kapnak helyet. Két konkrét megoldást ismerünk erre, az egyikben egy középső villanymotor áttételezésen és differenciálművön forgatja a két kerékhajtó tengelyt. A másik esetében pedig mindkét kereket külön, saját lassítóáttétellel rendelkező kerékagymotor pörgeti. Ezek jóval kompaktabb megoldások, a hossztartók között rengeteg helyet szabadítanak fel.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy holnap és holnapután is élhető környezet maradjon a bolygónk. A modern társadalmat jelentős részben a közúti szállításnak köszönhetjük. Azért nem kell mindenkinek saját élelmiszert, ruházatot vagy bútorokat előállítani, mert mások megteszik ezt helyettünk, és eljuttatják azt egy hozzánk közeli boltba vagy akár az ajtónkig. A szállítási iparág dekarbonizációja kapcsán kitűzött európai uniós károsanyag-kibocsátási célok eléréséhez 2030-ra minden ötödik új teherautónak helyileg kibocsátásmentesnek kell lennie. Jelenleg hazánkban az évi ötezer új teherautóból nagyjából tucatnyi az elektromos, tehát még hosszú út áll előttünk.

A Volvo FH Electric új generációja ebből egyetlen töltéssel hatszáz kilométer győzhet majd le. Nem az e-tengelyre váltás az egyetlen, a nagyobb hatótáv érdekében eszközölt változás. A felszabadult helyre több akkumulátort építenek be, ráadásul már egy jobb hatásfokú nemzedékből. Továbbfejlesztették az akkumulátormenedzsment rendszerét és a hajtáslánc minden elemét még hatékonyabbá csiszolták.

A Volvo Trucks már eddig is nyolc különböző elektromos teherautót kínált számtalan célra – az elosztófuvarozástól a kommunális feladatokon át egészen az építőiparig. Az elmúlt évek során több mint 3800 elektromos teherautót szállítottak ki ügyfeleiknek. Az FH Electric új generációjával valószínűleg nagyot ugranak majd a kiszállítások, hiszen egyre több potenciális alkalmazást fednek le. A 2024-es beszerzések legnépszerűbb nyerges vontatója – a Volvo FH – a Viarent flottájának is egyik ékköve, ügyfeleink kedvelt választása. Így mi is nagy érdeklődéssel várjuk az új elektromos járműveket, hogy partnereink számára újabb megoldásokkal szolgálhassunk szállítási igényeikre a zöldebb jövőben is.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…

Itt a megoldás?

Újabb „varázsszó” – pontosabban rövidítés – tűnt fel az elmúlt bő másfél évtized során a fuvarozás horizontján napjaink égető problémáinak megoldására. A HVO üzemanyagok, azaz a hidrogénezett növényi olajok máris sokat ígérnek, ám egyelőre keveset…

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív…

Ahol a csillagok születnek

Jelentős évfordulót ünnepelhettek a Rajna mentén: hatvan éve, 1965 júliusában gördült ki az első teherautó a VIARENT bérautókínálatának is méltán népszerű márkája, a Mercedes-Benz wörthi gyárából. A gigantikus üzem napjainkra már számos modellsorozat szülőhelyeként írta…