Erősítés a gázhajtás terén

Általánosságban minden járműgyártó egyetért azzal, hogy az összes életképes alternatív hajtásmód alkalmazására szükség lesz a fenntartható közúti fuvarozás megteremtéséhez. A Volvo Trucks régóta határozottan elkötelezte magát a gázhajtás mellett is, és most átfogóan tovább fejlesztette gázüzemű modelljeit. Ennek eredményeként megjelent a kínálatában egy minden eddiginél erősebb, 500 lóerős változat is.

Közzétéve:

Alapvetően három pilléren nyugszik a Volvo Trucks klímasemlegességi stratégiája. Ezek az akkumulátoros elektromos, az üzemanyagcellás elektromos és a megújuló üzemanyaggal, például biogázzal működő belső égésű motorral hajtott teherautók. Sűrített földgázzal (CNG), illetve sűrített biogázzal (BioCNG v. CBG) üzemelő járműveket már igen hosszú ideje kínál a göteborgi gyártó, öt évvel ezelőtt pedig a cseppfolyósított földgázzal (LNG), illetve cseppfolyósított biogázzal (BioLNG v. LBG) hajtott modellek is megjelentek a kínálatában. Jelenleg az FH, FM és FMX típus érhető el gázhajtással. A Volvo Trucks gázmotorjai a piacon egyedülállóan szikragyújtás helyett dízelelven működnek. Ennek lényege, hogy a kettős üzemanyag-befecskendezők először egy kis mennyiségű gázolajat vagy megújuló hidrogénezett növényi olajat (HVO) juttatnak az égéstérbe, amely a nagy mértékben összesűrített levegő hőjétől begyullad. Majd ebbe az égő elegybe porlasztják be a gázt, amely elégve munkát végez. Így ezek a gázmotorok a dízelekéhez hasonlóan jó hatékonyságot és vezethetőséget nyújtanak.

Jelentős korszerűsítés

Az Euro VIe környezetvédelmi normára való felkészítés apropóján a svéd gyártó szakemberei alaposabban továbbfejlesztették a gázmotorokat. Új befecskendezőket, kisebb súrlódási veszteségű dugattyúkat, új turbófeltöltőt, igényvezérelten változó szállítási kapacitású olajszivattyút és forgattyúsház-szellőztetést vetettek be. Ennek köszönhetően négy százalékkal javult az erőforrások üzemanyag-hatékonysága, továbbá az eddigi 420 és 460 lóerős változatok mellett megjelent egy 500 lóerős csúcskivitel is. Ráadásul az LNG-tartályok kapacitását is megnövelték tíz százalékkal, így az új gázüzemű Volvo teherautók hatótávolsága már elérheti az ezer kilométert. A tankolás pedig nagyjából annyi időt vesz igénybe, mint a dízelek esetében, és Európa-szerte már több mint hatszáz töltőállomáson kapható LNG vagy BioLNG.

Nagy jövő áll a BioLNG előtt

A klímavédelem szempontjából persze a például szerves hulladékból vagy szennyvíziszapból előállítható BioLNG az előnyösebb, hiszen ez közel százszázalékosan szén-dioxid-semleges fuvarozást tesz lehetővé. Ezért Európa-szerte a BioLNG-termelés gyors felfutása várható a közeljövőben. Az Európai Bizottság által beterjesztett REPower EU tervezet célkitűzése, hogy 2030-ra tízszeresére, azaz 35 milliárd köbméterre növekedjen az éves biogáz-előállítás mennyisége. Jól mutatja a felfutás ütemét, hogy jövő év végére már 78 BioLNG-üzem termel majd biometánt Európában.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Teljes gázzal hidrogéneznek

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Volvo Trucks üzemanyagcellás hajtású teherautójának fejlesztése azzal, hogy már közúton tesztelik. Ráadásul Svédország északi részén már kemény téli körülmények között is próbára tették.

Különc küldönc

Több mint 50 milliárd dollárt fordít a Ford világszerte arra, hogy élen járjon az elektromos járművek piaci forradalmában. Ennek legújabb lépéseként a Ford Pro bemutatta az E-Transit Courier minifurgont. Az új generációs modell a tisztán…

Nem fog ki rajta a fagy sem

Idén télen több ezer kilométeren át tesztelte az MAN a sorozatgyártáshoz közeli elektromos nyerges vontatóját Svédországban, az északi sarkkör környékén. Elsősorban az eTruck hatótávolságát, tölthetőségét, fűtési rendszerét és hajtásláncának működését vizsgálták a legkeményebb zimankóban. Ám…

Innovációk több tengelyen

Tovább folytatódott a DAF tehergépkocsi-kínálatának rendkívül sikeres generációváltása, mégpedig a különlegesebb terepes és közúti alkalmazásokra való többtengelyes modellváltozatok bemutatásával. Innovatív megoldásokból természetesen ezek körében sincs hiány.

Új ötletekben nincs hiány

Nem tétlenkedtek az utóbbi időben sem a Kögel leleményes fejlesztői, így a neves pótkocsigyártó több hasznos újdonságot is bevezetett a közelmúltban. A hosszított, így nagyobb kapacitású EuroTrailer függönyponyvás félpótkocsi immár igazoltan közúti-vasúti kombinált fuvarozásban is…

Föld alatti fenntarthatóság

Kísérleti jelleggel már a bányaiparban is megjelennek a Volvo Trucks elektromos teherautói. A svéd járműgyártó és a Boliden bányavállalat együttműködésének célja a felszín alatti fuvarfeladatok környezetében is elterjeszteni ezt a fenntarthatóság irányába mutató technikát.

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra