Gőgh Ferenc a Delta-Truck Kft. Cégvezetője

Gyorsítósávban a Delta-Truck

Sikeres évet zárt tavaly a Delta-Truck Kft., ugyanis a tehergépkocsik és a pótkocsik esetében is növelni tudta a piaci részesedését, ezzel együtt pedig a forgalomba helyezési darabszámait is. Emellett a szervizszolgáltatás terén is fontos előrelépést tett a cég. Mi más is lehetne a vezetőség célkitűzése az idei esztendőre, mint a növekedés folytatása?

Közzétéve:

Nem kisebb célt tűzött ki a 2021-es évre a Delta-Truck Kft. vezetése a Ford Trucks márkával, mint a hatszázalékos piaci részesedés elérése a 18 tonna össztömeg feletti kategóriában. Ezt 240 új Ford Trucks tehergépkocsi forgalomba helyezésével sikerült is teljesítenie a társaságnak. „Már 2016 óta forgalmazzuk a Ford Trucks járműveit a magyarországi piacon” – kezdte Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. cégvezetője. „Eleinte az építőiparra fókuszáltunk, majd 2019-ben megérkezett a nemzetközi fuvarozás elvárásainak megfelelően megalkotott F-Max nyerges vontató. Azóta többek között a koronavírus-járvány és az építőipari visszaesés hatására is átkerült a hangsúly az F-Max értékesítésére. Így jelenleg a piaci trendekkel összhangban az értékesített Ford Trucks tehergépkocsik bő nyolcvan százalékát az F-Max nyerges vontatók, míg a maradékot a fülke-alvázas modellek teszik ki. A Ford Trucks más gyártókhoz képest lényegesen rövidebb szállítási határidővel tudta teljesíteni a megrendeléseket, ami szintén hozzájárult a tavalyi sikeres piaci szerepléshez. Továbbá az F-Max már harmadik éve szerepel a kínálatban, így egy kipróbált, kiforrott, bizonyított, jó referenciákkal rendelkező típus. A teljes birtoklási költséget tekintve kiváló ajánlatot képvisel, nem nagyobb az állásideje, mint más márkák járműveinek, versenyképes az üzemanyag-fogyasztása, a ConnecTruck telematikai szolgáltatás használata továbbra is ingyenes az ügyfeleknek és megfelelő színvonalú a szervizháttere. Így a haszonjárművek bérbe adásával foglalkozó VIARENT Kft. is egyre több F-Max járművet állít be a flottájába. Egyébként Ausztria és Skandinávia kivételével Európa-szerte minden országban megkezdődött már a típus forgalmazása, és több nagy piacon is remekül teljesít a márka, például Lengyelországban vagy Spanyolországban” – hangsúlyozta Gőgh Ferenc.

Fejlődés a pótkocsik és a szerviz terén

Továbbá a Delta-Truck Kft. az általa forgalmazott Kögel, Lamberet, Benalu és MEGA márkával együtt összesen 14 százalékos részesedést ért el a pótkocsik piacán, vagyis tavaly hazánkban minden hetedik új pótkocsit ez a cég helyezte forgalomba. „Legnagyobbat a Kögel lépett előre a függönyponyvás félpótkocsikkal, így önmagában elérte a tízszázalékos piacrészt. A Benalu cégcsoporthoz tartozó lengyel MEGA márkának pedig mostanra kialakult egy stabil ügyfélköre, így idén ez lehet a slágertermék. Szolgáltatásainkat illetően a tavalyi év meghatározó újdonsága, hogy a szervizünk már reggel hat órától este tíz óráig tart nyitva. Jelenleg hét Ford Trucks szervizpont működik az országban olyan területi elosztással, hogy az ügyfelek bárhonnan száz kilométeren belül elérhessenek egy márkaszervizt” – magyarázta a cégvezető.

Biztos léptekkel egyre feljebb

„Idén a Ford Trucks márkával szeretnénk új piaci szegmensek felé is nyitni, például a hulladékgyűjtő járművek irányába, ennek kulcsát pedig a bérleti szerződésekben látjuk. Már fut egy ilyen alkalmazású tesztautó az egyik ügyfelünknél, és igen bíztatók a visszajelzések. Fontos még, hogy továbbra is tudunk korlátozott mennyiségben néhány hónapos szállítási határidővel F-Max vontatót kínálni az érdeklődőknek. Így arra számítunk, hogy 2022-ben 7-7,5 százalékra növelhetjük a Ford Trucks piaci részesedését, ami akár negyvennel több jármű forgalomba helyezését jelenti. A pótkocsikat illetően szintén az a célunk, hogy idén meghaladjuk a tavaly elért részesedésünket. Ezenkívül szeretnénk még tovább növelni a szervizeink szolgáltatási színvonalát” – összegezte a 2022-es évre vonatkozó célkitűzéseket Gőgh Ferenc.

Gőgh Ferenc a Delta-Truck Kft. Cégvezetője
Gőgh Ferenc a Delta-Truck Kft. Cégvezetője




Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Megsürgetett jövő

Bizonyára a piaci igények és a versenyhelyzet fokozódása miatt az MAN Truck & Bus még jobban rákapcsolt a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművek fejlesztésére. Így a tisztán elektromos hajtású nehéz-teherautójának gyártása a jelenlegi tervek szerint már…

Életmentő villanylétra

Rohamos műszaki fejlődésükkel párhuzamosan egyre speciálisabb alkalmazási területeken is megjelennek a tisztán elektromos hajtású teherautók. Persze, ha már az alapjármű helyileg nulla károsanyag-kibocsátású, akkor arra villannyal működtetett felépítmény is dukál. Így a tűzoltójárművek világszerte egyik…

Ünnepelt sztár

Elmúlt 25 éves a Mercedes-Benz Actros, amely számos sikerrel a háta mögött élhette meg ezt a jeles jubileumot. Mind az öt generációja bezsebelte a szakma legrangosabb elismerésének számító International Truck of the Year díjat, ám…

Jön még villanykamionra tél

Kritikus pont a téli időjárás a tisztán elektromos hajtású gépjárművek üzemelésében. Az elmúlt hónapokban a svédországi tél kiváló lehetőséget nyújtott a Volvo FH Electric hatótávjának közúti teszteléséhez, sőt, a gyártó új aktív tapadásszabályzó rendszerének kipróbálásához…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra