Lakóautó a jövőből

Már több mint negyedmillió California modell értékesítésével tette le a névjegyét a Volkswagen Haszonjárművek a lakóautók piacán. Most pedig a California Concept tanulmánnyal bemutatja, hogyan képzeli el a kishaszonjárműből kialakított kempingautók jövőjét. Nemcsak hajtásláncával és vezetéstámogató rendszereivel számít innovatívnak ez a jármű, hanem a kempingezést új szintre emelő kialakításával és felszereltségével is.

Közzétéve:

Első pillantásra látszik, hogy a Volkswagen California Concept a 2021-ben bemutatott Multivan hosszú változatán alapul, így nagyobb elődjénél, a California 6.1 modellnél. Természetesen ez is felemelhető tetőt kapott, mint 1988 óta minden California lakóautó, így a jármű a kalandos utazások mellett mindennapos városi használatra is alkalmas. Ezzel tökéletes összhangban áll a külső forrásról tölthető hibrid hajtáslánca, hiszen a dolgos hétköznapok során tisztán elektromos közlekedést biztosít, míg hosszú utakon nem kell a hatótávolsága miatt aggódni. Sőt, a lítiumion-akkumulátora hosszú időre külső csatlakozástól független, 12 voltos áramellátást nyújt a fedélzeten.

Mindkét oldalra nyitott

Emellett a California nappaliját és konyháját is teljesen áttervezték a Volkswagen fejlesztői. Most először a vezető oldalára is tolóajtó került, a konyhát pedig hátrébb helyezték, ami új teret nyit a kempingezéshez. Ráadásul a mosogatóval, 230 voltos indukciós főzőlappal, beépített gázfőzővel, hűtővel és fiókokkal felszerelt konyha kívülről is hozzáférhető. Ezzel a jármű az eggyel nagyobb kategóriájú lakóautók elrendezésének előnyeit nyújtja. A bal oldalon egy kihúzható előtető, a jobb oldalon pedig egy pillanatok alatt felállítható napvitorla ad hűsítő árnyékot vagy védelmet az eső ellen.

A terek és a fények játéka

Az első ülések teljesen hátrafordíthatók a közösségi élmény érdekében és az elektronikus rögzítőféknek köszönhetően akadálytalan az átjárás közöttük, míg a különálló, de összeérő hátsó ülések ledöntve fekhellyé alakíthatók. Sőt, ezek az ülések könnyen kivehetők, így akár szörfdeszkák vagy kerékpárok is elférnek az utastérben. Persze kisebb-nagyobb tárolóhelyeket is szép számmal kínál a California Concept, például mindegyik ülés alatt, a hűtő mögötti szekrényben és hátul a fekhely alatt. A tetőkereten állítható erősségű hangulatvilágítás húzódik, a szekrényeken található hangulatvilágításnak pedig változtatható a színe. A jármű körüli „teraszokat” külső LED-es lámpák árasztják el fénnyel.

Gombok helyett képernyők

A felhajtható tető alatti hálószobában szintén LED-es lámpák, nagy panorámaablakok, valamint USB-C-csatlakozók szolgálják a pihenés kényelmét. A tető nyitása és csukása a C oszlopnál függőlegesen beépített táblagépről vezérelhető, ahogyan az összes többi kempingezős funkció is a belső világítástól a kiegészítő fűtésig. Továbbá a képernyőn ellenőrizhető például a víz- és szennyvíztartályok szintje. Ám mindezek a funkciók a járműhöz kapcsolódó okostelefonos alkalmazáson vagy a műszerfal információs és szórakoztatórendszerén keresztül is kezelhetők. Utóbbiról egyébként a jármű szintezése is irányítható. Végül a jó hír: a Volkswagen California Concept innovatív tanulmányautóval bemutatott jövő már 2024-ben valóra válik.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…