Leszámolnak a kompromisszumokkal

Eltökélten halad a villamosítás útján a Volvo Trucks, amely már jelenleg is az elektromos teherautók legszélesebb választékát kínálja világszinten. Idén jelentősen kibővíti az FH Electric, FM Electric és FMX Electric fülke-alvázak specifikációs lehetőségeit, hogy az üzemeltetők még több városi, illetve regionális alkalmazási területen áttérhessenek a belső égésű motorral működő tehergépjárművekről villanyhajtásúakra.

Közzétéve:

Világszerte egyre nagyobb a piaci igény a tisztán elektromos hajtású teherautók iránt, főként a városi és rövid távú regionális szállítási feladatok terén, hiszen ezek helyileg nulla károsanyag-kibocsátással és lényegesen csendesebben üzemelnek. Ezáltal például éjszaka is jól alkalmazhatók, amikor a gyér forgalomban jóval hatékonyabban elvégezhetik a munkájukat, így új lehetőségeket nyitnak a logisztikai folyamatokban. Nem mellékesen könnyű vezethetőségükkel és minimális zaj-, illetve rezgésszintjükkel a járművezetőknek is kényelmesebb munkakörülményeket biztosítanak. Ráadásul az Európai Unió egy olyan jogszabálymódosítás bevezetését tervezi, amely nagyobb össztömeget engedélyezne a tisztán elektromos hajtású tehergépkocsiknak. Ez ellensúlyozná az akkumulátorcsomagok miatti tömegnövekedést, hogy a hasznos teherbírás ne szenvedjen csorbát.

Minden feladatra a legjobban megfelelőt

Ezzel a trenddel lépést tartva a Volvo Trucks idén számos új specifikációs lehetőséggel bővíti nehézkategóriás típusai, vagyis az FH Electric, az FM Electric és az FMX Electric kínálatát az akkumulátorcsomagokat, a fülkéket és az alvázkialakítást illetően. Természetesen ezeket a fülke-alvázakat már eleve annak figyelembevételével tervezték, hogy megfeleljenek elektromos hajtású felépítmények, például daruk, billenőplatók, hulladéktömörítők vagy betonkeverők fogadására. Így ezek az elektromos Volvo teherautók ideálisak lehetnek különféle áruelosztó, hulladékgyűjtő és építőipari feladatokhoz. Az akkumulátorcsomagok kapacitása immár 180 és 540 kilowattóra között választható, így az üzemeltetők pontosan az adott alkalmazás igényeinek megfelelő mennyiségű energiatárolóval rendelhetik meg munkaeszközüket. Ezáltal optimalizálható a hasznos teherbírás, nagyobb szabad tér maradhat az alvázon egyéb berendezések számára és kedvezőbb lehet a beszerzési költség, vagyis minimalizálhatók a kompromisszumok a belső égésű motorral rendelkező modellekhez képest.

Lépésről lépésre

A svéd gyártó idén három ütemben vezeti be mindezeket az újdonságait az FH Electric, FM Electric és FMX Electric sorozatgyártásába. Márciusban kezdődik azoknak a modelleknek a termelése, amelyek 490 kilowatt, azaz 666 lóerő legnagyobb teljesítményű hajtáslánccal, öt vagy hat akkumulátorral, 450 és 540 kilowattóra közötti kapacitással, hálóhelyes, magastetős vagy extramagas fülkével, 4300 és 6700 milliméter közötti tengelytávolsággal, valamint 4x2R, 6x2R, 6x4R, 8x2R vagy 8x4R hajtásképlettel rendelkeznek. Ezekhez elektromos, elektromechanikus vagy váltóra szerelt mellékhajtás választható. Ezeket egészítik ki májustól a 330 kilowatt, azaz 450 lóerő legnagyobb teljesítményű, négy akkumulátorral és ennek megfelelően 360 kilowattóra kapacitással, nappali fülkével, valamint 3900 és 6700 milliméter közötti tengelytávval készülő változatok. Majd szeptemberben bekerül a gyártási programba a két, illetve három akkumulátorcsomag is 180 és 270 kilowattóra közötti kapacitással. Mindezekkel az újdonságokkal tehát a Volvo Trucks ismét egy jelentős lépéssel közelebb kerül ahhoz a céljához, hogy legkésőbb 2030-ra a világszerte értékesített összes teherautójának fele elektromos hajtású legyen.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A hatékonyság bajnokai

Megjelenésük óta több neves szakmai díjat elnyertek, illetve számos összehasonlító teszten győzelmet arattak kiváló üzemanyag-fogyasztásukkal az új generációs DAF tehergépkocsik. Ezek tapasztalataiból merítve az eindhoveni gyártó bevezette az Efficiency Champion felszereltségi csomagot, amellyel az új…

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra