Megérkezett Európába a Ford Trucks!

Közzétéve:

Új tehergépjármű-márka érhető el 2016 nyara óta a Delta-Truck Kft. kínálatában, és ezzel együtt Magyarországon is, a vállalat látja el ugyanis a Ford Trucks teherutók hivatalos importőri feladatait. A kereskedelmi tevékenység mellett teljes körű szervizszolgáltatást is nyújt a vállalat a gépkocsikhoz.

A Ford Trucks nagyhaszonjárműveit 1982 óta a törökországi Ford Otosan gyárban állítják elő. Az üzemet egyenlő mértékben birtokolja a Ford Motor Company és a török Koc Holding. Kapacitása az évente 15 ezer teherautó gyártásán felül kiterjed 76 ezer motorra, továbbá itt készülnek a Ford Transitok hátsó tengelyei és felfüggesztései is. A gyár 1500 munkavállalója, valamint 320, a kutatás és fejlesztés területén tevékenykedő mérnöke nap mint nap azon dolgozik, hogy elégedett ügyfeleket és fuvarozóvállalatokat állítson a márka mellé. A Ford Trucks teherautók a világ 50 országában megtalálhatók, köztük már Magyarországon is, ahol a Delta Truck Kft. forgalmazza ezeket.

A Ford törökországi gyökerei a Cargók gyártásának ’82-es kezdeténél messzebbre nyúlnak vissza. A gyár jelenlegi formájában 1977-ben indult el, amikor az amerikai és a török vállalat licenszszerződést kötött tehergépjárművek gyártására vonatkozóan. A két vállalat azonban már 1928-ban is dolgozott együtt, ekkor ugyanis a török holding elődje kapta meg a jogot Ankarában a Ford gépkocsik forgalmazására.

A Ford Trucks aktuális termékkínálatában a 18 tonna össztömeg feletti kategóriában megtalálhatók a közúti, építőipari, valamint hosszú távú fuvarozásra szánt járművek is. A gépkocsik megbízható és gazdaságos üzemeléséről a Ford saját fejlesztésű, az Euro 6 normát teljesítő Ecotorq motorjai, valamint ZF sebességváltók gondoskodnak.

A hosszú távú fuvarozásra szánt vontatók megbízhatóságát a szintén a törökországi gyárban készülő korszerű, 13 literes, 420 vagy 480 lóerős Ecotorq dízelmotorok biztosítják, amelyek széles tartományban adják le a megfelelő nyomatékot. A vontatók speciális típusa, a Low Liner kifejezetten nagy térfogatú rakományok szállításához készül. A hosszú, nemzetközi fuvarozásban dolgozó gépkocsivezetők kényelmét szem előtt tartva a fülkék mindegyike magastetős, hálóhelyes modell. A vontatókban 16 fokozatú manuális vagy 12 fokozatú automatizált ZF sebességváltó kapcsolódik a motorhoz.

A Ford Trucks építőipari járművei a legnehezebb terepen is megállják a helyüket. Robusztus felépítésüknek köszönhetően bármilyen rakománnyal elbírnak. Könnyű felépítményezhetőségük révén alkalmasak többek között billencsnek vagy mixernek is. A felhasználás jellegéből adódóan ezek a járművek rendelhetők alacsonytetős hálóhelyes, illetve nappali fülkével is. A 330 és 420 lóerő közötti teljesítményű, Euro 6 minősítésű Ecotorq motorjaik ZF 9 és 16 fokozatú manuális, valamint 12 fokozató automatizált sebességváltókkal párosíthatók.

A Ford Trucks tehergépkocsi-családjának harmadik tagja a közúti áruszállításra specializálódott járművek. A modellek a gazdaságos üzemelés és a kényelmes fülke mellett a biztonságot is szem előtt tartják az automatizált sebességváltónak, az új, 13 literes Ecotorq motornak, az opcionális Intardernek és a légrugós hátsó felfüggesztésnek köszönhetően.  Kommunális járműre van szüksége? ADR-es vagy nagy térfogatú árut szállít? A Ford Trucks kínálatában biztosan megtalálja az optimális megoldást. Közúti teherautóink 9 vagy 13 literes, 330 és 420 lóerős motorjához 9 fokozatú manuális vagy 12 fokozatú automatizált ZF sebességváltót választhat.

2016 nyara óta a Delta-Truck Kft. a Ford Trucks tehergépjárművek importőreként a Ford nagyteherautó-modellek teljes választékával várja ügyfeleit a vállalat szigetszentmiklósi központjában. A gépkocsik szerviztevékenységét mindkét telephelyén, azaz Szigetszentmiklóson és Budapesten is ellátja. Baj esetén 24 órás, egész Európára kiterjedő Assistance szolgáltatással áll az ügyfelek és a gépjárművezetők szolgálatára.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását…

Előny a négyzeten

Már ma is többféle tisztán elektromos zárt furgon sorakozik a VIARENT bérautó-kínálatában, a bérautók specialistája azonban hallgatva az idők szavára tovább bővíti villanypalettáját. Feltétlenül érdemes hát végiggondolni, vitathatatlan környezetvédelmi erényeik mellett milyen gazdaságossági előnyökkel szolgálhatnak…

Globális játékos

Kőkemény pickup, elnyűhetetlen terepjáró, masszív és megbízható teherautók. Ennyi? Korántsem! Noha a Delta-Truck Kft. palettájára tekintve is egyből látható, hogy az Isuzu márka Európában közismert kínálata sem éppen szűkös – a több mint kilencven esztendős…

Nehézsúlyban is biztonságosan

Hatalmas kerekeken és súlyos rakományokkal robogó, leginkább tehervonatra emlékeztető kamionkonvojok – és napi szinten súlyos balesetek. Ki ne rettent volna már meg egyszer-egyszer a szemből elhúzó vagy épp közvetlenül mellettünk dübörgő, negyventonnás szerelvényektől? Miután az…

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…