Csak a nevét tartotta meg az Opel új kishaszonjárműve

Miután a PSA-csoport 2017-ben felvásárolta az Opelt, szinte kézenfekvő volt, hogy a Vivaro kishaszonjármű harmadik generációja szakít a Renault Trafic típussal fenntartott ikertestvéri viszonyával. Így az új nemzedék a Citroën Jumpy-Peugeot Expert-Toyota Proace trióhoz csatlakozott be negyedik testvérként.

Közzétéve:

Közel három éve a hazai utakon is jól ismert az a kishaszonjármű-család, amelyhez most az Opel Vivaro is betársult. Lényeges különbségek nincsenek, a jármű orrát a német márka formai arculatához igazították, a műszerfalon pedig a műszerek grafikája, a légkondicionáló kezelőpanelje, az információs-szórakoztató rendszer és a kormánykerék közepének burkolata különbözteti meg a Vivarót az ikertestvéreitől. Így most csak a főbb jellemzőket foglaljuk össze.

Sokoldalú kishaszonjármű

Az új Vivaro zárt furgonként, hatszemélyes, két üléssoros furgonként, fülke-alvázként és személyszállító Combi modellként áll rendelkezésre az eddigi kettő helyett háromféle hosszúsággal, ami 4,60, 4,95 és 5,30 méter lehet. A hossznak megfelelően 4,6, 5,3 vagy 6,1 köbméteres rakteret kínáló zárt furgon hasznos teherbírása a korábbi 1,2 helyett immár 1,4 tonna, míg a legnagyobb vontatható tömeg 2,0-ról 2,5 tonnára nőtt. Ugyanakkor a legtöbb változat magassága nem haladja meg az 1,90 métert, hogy a kishaszonjármű behajthasson parkolóházakba, mélygarázsokba. További újdonságként a Vivaro most először kínál a megfelelő láblengetés hatására automatikusan nyíló tolóajtót. A Flex-Cargo megoldásnak köszönhetően pedig az utasülés alatti üreg egybenyitható a raktérrel, így mindegyik változat kapacitása 0,5 köbméterrel gyarapítható, és a leghosszabb modellben akár 4,02 méteres tárgyak, például csövek vagy rudak, is szállíthatók. Szintén a Vivaro használhatóságát fokozza az IntelliGrip kipörgésgátló, amely sárban, hóban és homokon biztosabb útfogást nyújt. Sőt, megnövelt hasmagasság és alsó védőlemezek is rendelhetők, a Dangel közreműködésével pedig összkerékhajtás is elérhető a Vivaro típushoz.

Korszerű extrák

A Vivaro kishaszonjármű korszerűségét jól mutatják az olyan berendezései, mint például a szélvédőhöz kivetítés, a 180 fokos tolatássegítő kamera, a frontális ütközésre figyelmeztetés, az automatikus vészfékezés, a motoros ülésállítás vagy a hálózatba kapcsolhatóságot támogató, hétcolos érintőképernyőt használó információs-szórakoztató rendszer Apple CarPlay és Android Auto funkcióval. Továbbá ilyen a sávelhagyásra figyelmeztető, a táblafelismerő, az éberségfigyelő, az adaptív sebességtartó és az oldalsó holttérfigyelő rendszer. A korszerű motorokhoz nyolcfokozatú automatikus váltó is társítható, a szervizintervallum elérheti az ötvenezer kilométert, sőt, 2020-tól már egy teljesen elektromos hajtású változat bevezetése is várható. Az új Vivaro tehát mindezek alapján nem járt rosszul a családváltással.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…

Itt a megoldás?

Újabb „varázsszó” – pontosabban rövidítés – tűnt fel az elmúlt bő másfél évtized során a fuvarozás horizontján napjaink égető problémáinak megoldására. A HVO üzemanyagok, azaz a hidrogénezett növényi olajok máris sokat ígérnek, ám egyelőre keveset…

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív…

Ahol a csillagok születnek

Jelentős évfordulót ünnepelhettek a Rajna mentén: hatvan éve, 1965 júliusában gördült ki az első teherautó a VIARENT bérautókínálatának is méltán népszerű márkája, a Mercedes-Benz wörthi gyárából. A gigantikus üzem napjainkra már számos modellsorozat szülőhelyeként írta…

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében…