MAN: Korszerűbb belvilág

Számos ponton módosították, illetve korszerűsítették az MAN tehergépkocsik fülkéinek belsőterét és felszereltségét. Ezenkívül néhány műszaki újítást is felvonultatnak az oroszlános teherautók.

Közzétéve:

Köztudottan tágasak, kényelmesek és igényes kivitelezésűek az MAN fülkéi, azonban néhány tekintetben eljárt felettük az idő. Ezeket a részeket vették kezelésbe a müncheniek. Először is teljesen új központi kijelző került a műszerpanelre. A négycolos, színes, grafikus kijelzőn színek segítenek megkülönböztetni az információ jellegét, például a gazdaságos üzemeléssel kapcsolatos funkciók mindig zöldek, a vészjelzések pirosak és így tovább. Emellett az analóg műszerek mostantól fehér megvilágításúak, továbbá digitális sebességkijelzés is kiegészíti a mutatós műszert.

A középkonzolt is átrendezték a tervezők. A sebességváltó forgókapcsolóját és a többi kapcsolót a padlókonzolról a középkonzolra helyezték át, a légkondicionáló kezelőpaneljének kijelzője pedig kontrasztosabb az eddiginél. Az itt található további kapcsolókat funkciók szerint logikusabban csoportosították.

Az MAN MMT multimédiás információs és szórakoztató rendszert szintén továbbfejlesztették, így már alkalmas a csatlakoztatott okostelefon egyes alkalmazásainak megjelenítésére, illetve kezelésére is. Augusztus óta pedig minden új, Euro 6-os MAN tehergépkocsit szériában felszerelnek a RIO Box fedélzeti egységgel. Ez egy fontos lépés a teljes mértékben hálózatba kapcsolt fuvarozás, sőt logisztikai lánc elérése felé, ugyanis a RIO Box biztosítja a kapcsolatot a jármű és az iroda között.Persze a pihenőteret sem hagyták érintetlenül a fejlesztők. A hálóhelyes fülkékben új, széles tárolókonzol került a hátfalra, amelynek közepén egy új kezelőpanel szolgál a belső világítás, az ablakok, a tetőszellőző és az ébresztőóra működtetésére, valamint 12 és 24 voltos aljzatot, illetve USB-csatlakozókat is kialakítottak ezen. A felső fekhelyhez is tartozik egy új kezelőpanel ugyanezekkel a funkciókkal.

Alaposan áttervezték a tárolóhelyeket is. A TGX fülkéibe akár 42, míg a TGS-ekbe akár 35 literes hűtőrekesz is rendelhető, amelyek teljesen betolhatók a fekhely alá, sőt, gyorshűtő funkcióval, valamint nagyon csendes éjszakai üzemmóddal is kedveskednek a gépkocsivezetőknek. Ettől balra új megoldás a kinyitható szeméttároló, míg a vezetőülés melletti padlókonzol jóval karcsúbb, mint korábban, hiszen már csak a rögzítőfék karját hordozza. A műszerfal középkonzoljának tetején egy széles polc található, amelyben akár négy kivehető italtartó is elhelyezhető, a közepén pedig USB-csatlakozók állnak rendelkezésre elektromos eszközök töltésére. A középkonzol több nyitott tárolóhellyel is gyarapodott.

Említést érdemel továbbá, hogy hatékonyabb zajszigetelést kapnak a távolsági fuvarozásban használt MAN TGX modellek fülkéi, így 1,5 decibellel, azaz nyolc százalékkal csökkent a belső zajszint. Így hangos parkolókban is nyugodtabban aludhatnak a gépkocsivezetők. Ezenkívül opcióként bevezettek egy új, sötétszürke árnyalatot, ugyanis sokan túl kényesnek tartották a legutóbb megjelent, világos bézs belső színvilágot, például az építőipari felhasználásban.

A műszaki újításokat illetően fontos, hogy az adaptív sebességtartó automatika működési tartományát kiterjesztették álló helyzetig, magyarul forgalmi dugókban araszolva a TGS és TGX tehergépkocsik a vezető beavatkozása nélkül képesek álló helyzetig fékezni, majd újra elindulni, követve a sort.

A TGM nagy újdonsága pedig az a D08 motor, amely kipufogógáz-visszavezetés (EGR) nélkül teljesíti az Euro 6c normát, és csak egyetlen fix geometriájú turbófeltöltővel működik, így elődjénél egyszerűbb, megbízhatóbb konstrukciónak számít. Többek között a hatékonyabb égés és az igényvezérelt hűtőventilátor öt százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztását. Mindeközben az olajcsere-intervalluma 80 ezer kilométerre nőt, míg a tömege 103 kilogrammal csökkent. Legerősebb kivitele 320 lóerő teljesítményt és 1250 newtonméter nyomatékot nyújt.

A megújult MAN tehergépkocsik tehát a gépkocsivezetők és az üzemeltetők igényeit egyaránt jobban kiszolgálják.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Kettős jubileum

Olykor különösen nevezetes évek köszöntenek ránk, s nincs ez másként a teherautók világában sem. Mindjárt kétszeresen ünnepelhet ugyanis 2026-ban a Mercedes-Benz. Egyfelől a rovatunkban is bemutatott, legendás ősök nyomdokain idén érkezett el a teherautó születésének…

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…