• Családegyesítés

    Bátyjai nyomdokaiban vadonatúj fülkéket kapott, valamint más fontos újításokkal is korszerűsödött a Volvo FM és FMX. Ezzel együtt pedig az FH és FH16 típus is külső-belső ráncfelvarráson esett át.

  • Jóléti modellek

    Kívül-belül teljesen átdolgozta teherautóit az MAN a TGL-től a TGX-ig. A TG-család legjelentősebb újdonságai a fülkék belsőterében találhatók, ahol számos innovatív megoldás szolgálja a hatékony és biztonságos munkavégzést, illetve a kellemes pihenést, egyszóval a gépkocsivezetők…

  • Rózsaszín kapcsolat

    Január 30-án rózsaszín fénybe öltözött Budapest több nevezetes épülete. Ekkor tartották ugyanis a Rózsaszín Fények Éjszakáját, ami nem más, mint a Giro d’Italia nemzetközi kerékpárverseny magyarországi Nagy Rajtját pontosan száz nappal megelőző népszerűsítő rendezvény. A…

  • Finn erőművész

    Hagyományosan jól szerepelnek a finnek az erős emberek versenyein. Nos, nemrég az erős sorozatgyártású tehergépkocsik képzeletbeli versenyén is megszerezték a bajnoki címet. A Sisu Polar Hybrid ugyanis több mint kilencszáz lóerős!

  • Fél évszázad emlékére

    Egy igazán különleges jármű tűnt fel az útjainkon tavaly decemberben. A vadonatúj Volvo FH 460 Turbo Compound nyerges vontatóból és Schmitz Cargobull függönyponyvás félpótkocsiból álló szerelvény a legendás Hungarocamion színeiben díszeleg. A Volvo Hungária Kft.…

  • Kiváló alap különleges felépítményekhez

    Akár a felépítményezők kedvencének is hívhatnánk a Mercedes-Benz Sprintert, annyira jól megfelel a legkülönfélébb felhasználási célokra. Jól mutatja ezt, hogy az évente értékesített kétszázezer példány negyede fülke-alvázas kivitel. A csillagos gyártó nemrég kilenc ágazatból összesen…

  • Az utolsó kilométerek mestere

    Íme, így képzeli el a Renault a jövő ideális csomagkézbesítő kishaszonjárművét. De nemcsak elképzelte, hanem megalkotta, sőt, üzemeltetők rendelkezésére is bocsátotta az Ez-Flex nevű tanulmányfurgont tapasztalatszerzés céljából.

  • Tudományos munkatárs

    Európában egyelőre csak a személyautóiról és a kishaszonjárműveiről ismert a Hyundai, holott a koreai gyártó a nehéz-tehergépkocsik piacán is jelen van a világ más részein. Nem is akárhogyan! Nemrég bemutatta az Xcient típuson alapuló tanulmányvontatóját,…

  • Zöldülő kínálat

    Lépést tartva napjaink trendjeivel és elvárásaival már tisztán elektromos hajtású kishaszonjárművek is bérelhetők a Via Bérautó Kft. (VIARENT) flottájából. Ezek a fenntartható fuvarozást elősegítő kisáruszállítók ugyanolyan teljes körű, prémiumszínvonalú szolgáltatásokkal vehetők igénybe a piacon több…

  • Tartja a tétet

    Öt év után ismét frissítésen esett át Európa egyik legnépszerűbb kishaszonjárműve, a Fiat Ducato. A ráncfelvarrás során a vezetéstámogató rendszerek bővítésére, illetve a hajtáslánc korszerűsítésére összpontosítottak a fejlesztők. Ezenkívül a Fiat Professional első tisztán elektromos…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra