• Három évtizednyi innováció

    Idén harmincéves a Volvo Trucks legnagyobb példányszámban értékesített típusa, az FH. A svéd gyártó zászlóshajója természetesen rengeteget változott a bevezetése óta, ám a kezdetektől fogva mind a mai napig jellegzetes külső és belső megjelenés, kiemelkedő…

  • Korszerű városi mindenes

    Megszületett a DAF új generációs teherautó-családjának legkisebb tagja is, az LF utódjának tekinthető XB. A 7,5-19 tonna össztömegszegmenst lefedő típus jelentősen előre lépett a hatékonyság, a biztonság és a kényelem terén, valamint korunk elvárásainak megfelelően…

  • Szívből jövő segítség

    Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

  • Vigyázz! Pihenj!

    Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

  • Biztosan biztonságban vezet?

    Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

  • Csúszós úton is biztonságban

    Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

  • Ne hajtsunk a trófeákra!

    Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

  • Télen csak téli gumival!

    Habár még javában tart a nyár, heteken belül beköszönt az ősz, ami a járművek üzemeltetésében a téli gumiabroncsok felszerelésének időszaka is. Az előrelátóbbak már októberben elvégzik a szezonális abroncscserét, ami a kishaszonjárművek esetében éppen olyan…

  • Hessegesse el a lerobbanás rémét!

    Napjainkban a kiélezett piaci versenyhelyzet, a just in time fuvarok és a késések miatti súlyos kötbérek tükrében a fuvarozók egyik legnagyobb ellensége a váratlanul jelentkező állásidő, például egy műszaki meghibásodás miatt. A Volvo Trucks szakemberei…

  • Küszöbön az üzemanyagcellás teherautók

    Kiterjesztette együttműködését a PACCAR és a Toyota a hidrogénnel működő üzemanyagcellás nehéz-teherautók fejlesztése, illetve gyártása terén, hogy már 2024-ben megkezdődhessen a Toyota új generációs üzemanyagcellás hajtásláncával ellátott Kenworth T680 és Peterbilt 579 tehergépkocsik átadása az…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra